Pedig hát elsősorban mégiscsak emberek vagyunk, és csak utána zsidók, keresztények…

Néhány éve a változás szükségességével indokolva lett új vezetése a zalaegerszegi színháznak, ehhez képest ebben az évadban „újra taps” jelszóval a régi sikereket próbálják felmelegíteni. Így került színre a mostanra már helyi legendává vált Bölcs Náthán is.

Lehet versenybe szállni egy legendával? Biztos, hogy nem érdemes. Szerencsére nem is próbálkoznak vele. Teljesen más előadást látunk, néhány szereplő esetében erősen megváltozott karakterrel. Nem egészen értem ugyan, a szultán húga miért egy háremhölgy szerű figura, de nem is zavaró.

Ez előzetes műsorterv szerint még Tordy Géza játszotta volna Náthán szerepét, az ő arcképével hirdették a darabot. Meg is kezdődtek próbák, de a hivatalos verzió szerint fizikailag nem bírta a megterhelést. Helyette Farkas Ignác lett a főszereplő. Szerintem nem vesztettünk. De az ő eredeti szerepét is át kellett venni valakinek, így lett Besenczi Árpád a szultán. Hírverésnek mindenesetre jók voltak a próbák alatti szerepcserék.

A rendező Csiszár Imre, már csak a rend kedvéért.

A díszletek szinte csak jelzésszerűek, ami egyáltalán nem baj, hisz elsősorban a darab gondolatisága az érdekes.

Egy több mint kétszáz éves tandráma. A legtöbb hasonlót már rég elfelejtették, érdektelenné váltak. A Bölcs Náthán azonban minden aktualizálás nélkül is sajnos még ma is nagyon aktuális. Hiába telt el majd nyolcszáz év a darab cselekménye óta (keresztes háborúk ideje), a zsidók, keresztények, muzulmánok közti gyűlölködés, ellenségeskedés semmit sem változott, és nem is fog változni, amíg a másikban nem elsősorban az embert, hanem zsidót, keresztényt, muzulmánt, ateistát, liberálist, kommunistát, meleget, feketét, cigányt, pirézt… látjuk. Mindig találunk ellenséget, mindig találunk gyűlölni valót.

Pedig hát elsősorban mégiscsak emberek vagyunk, és csak utána zsidók, keresztények…