„Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást?

hisz mindkettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.”

„Férfi és nő hogy érthetnék meg egymást?

hisz mindkettő mást akar – a férfi a nőt, a nő a férfit.”

(Karinthy Frigyes)

Talán ennek is az önmarcangban lett volna a helye, vagy talán ezzel kellett volna kezdenem.

Az a csekély eltérés, hogy fiúnak vagy lánynak születünk, mégiscsak döntően meghatározza a személyiségünket.

Valóban meghatározza?

Készítettem egy kis statisztikát. A szigeten a kedvenceim között 12 nő van és csak 2 férfi. Lehet, hogy van a szigeten egy kis női dominancia, de ekkora biztos nincs. Bennem lenne a hiba?

A facebookon már más a helyzet: 85-61 a férfiak javára. Ha figyelembe veszem, hogy középiskolában, katonaságnál, egyetemen és munkahelyeimen mindenhol nyomasztó férfi többség volt, az lenne a furcsa, ha nem így lenne.

Előfordult, hogy néhány írásom alapján nőnek gondolt valaki. Szégyelljem, vagy büszke legyek rá?

Nem vitatom, hogy a férfi és női gondolkodás különbözik egymástól. Mégis. Egy szövegből, ha annak a tartalmából nem derül ki, el tudjuk-e dönteni, hogy férfi vagy nő írta?

Mi is számít férfiasnak?

Ha az számít férfiasnak, amit a reklámok sugallnak, a haverokkal nézem a tévében a meccset sörrel a kezemben, akkor nem vagyok férfias. Ha a környezetemben általánosan elfogadott minta a férfias, miszerint a férfi garázslakó, és legjobb barátja a flex, szintén nem vagyok férfias.

Tudom ezek csak külsőségek, de mégis megjelenítenek, ha csak közhelyek szintjén is, egyfajta társadalmi elvárást.

Karinthy szerint, a nála rokonokként megjelenített, társadalmi elvárások, amik évszázadokon keresztül igazából a férfiak elvárásai voltak, szinte helyrehozhatatlanul tönkretették a férfiak és nők kapcsolatát. Bármilyen torz elképzelései is voltak a „vének”-nek a nőkről, a nők egy idő után kísértetiesen hasonlítani kezdtek erre a szörnyszülöttre.

Igazából nem jártak jobban a férfiak sem, ők is belekényszerültek az előírt szerepekbe, és teljesen megfeledkeztek arról az egyszerű tényről, hogy egy nő szerelmének az ára csak egy férfi szerelme lehet.

Alapvetően megváltozott volna a helyzet a Karinthy írása óta eltelt közel száz évben?

Nem hiszem. Persze sok minden változott. Sokkal kisebb lett a tradíció szerepe, de a mintakövetés, még ha a minták folyamatosan változnak is, most is erősen ajánlatos. Muszáj trendinek lenni.

Ugyanakkor még ma is sokan elvárnák a férfiaktól, hogy üsse le mamutot és cipelje haza.

Hát én nem fogom leütni a mamutot, átvitt értelemben sem.

„Test, gondolj arra, ne csak, hogy hányszor szerettek,

ne csak az ágyakra, ahol hevertél,

de mind a vágyakozásra, mely érted

villámlott a megnyílt szemekben,

és remegett a hangban, s valamely

véletlen gátlás meghiúsította…

Most, mikor minden a mély múltban rejtezik,

úgy rémlik, mintha magadat mindama vágynak

odaadtad volna akkor – mennyi villám!

Gondolj arra, hogy a rád néző szemekben,

hogy remegtek a hangban: test, emlékezz arra.”

(Kavafisz)