Menjünk ki az udvarra. Vagy jöjjünk be a kapun.

Menjünk ki az udvarra. Vagy jöjjünk be a kapun.

Hogy ne a szomszéd udvarán kelljen átjárni – valamikor, talán még a dédszüleim idején közös udvar volt – a szomszéd telkéből le lett választva, mintegy utcaként használva, egy háromszög alakú rész, aminek a rövidebbik befogója a mi telekhatárunkra esett, és itt volt hozzánk a bejárat. (Vajon érthető ez így?)

Utca. Egy keskeny földút, ahol, ha két szekér összetalálkozott, az egyiknek vissza kellett tolatni. Később ugyanez vonatkozott az autókra is.

A szomszéd trágyadombja és budija kikerült, vagy egyszerűen csak ott maradt a telkének utcaként funkcionáló részén, a kerítésen belül pedig mindjárt a kerítés mellett ott volt a disznó ól. Ilyen díszletek (és illatok) között értünk a kapuhoz.

A telket utca felől hosszú, omladozó, vakolatlan, sárral tapasztott kőfal határolta. Szigorúan tilos volt rá felmászni, de hát hogy lehetett volna ellenállni neki.

Lépjünk be a kapun. Jobbra, az udvar végében egy nagy diófa, a szomszédba átnyúló ágakkal, könnyen mászható, jó hely félrevonulni, vagy titkos tanácskozásokat tartani. Félig a diófa alatt, a telekhatáron a szomszéddal közösen használt kerekes kút, a kerítés itt csak a kerék aljáig ér, könnyen átléphető. Szó szerint átléptünk a szomszédba.

A kút mellett beton itatóvályú, nyáron a gyerekeknek fürdőzésre is használva. Kiskamaszkori emlék egy ilyen fürdőzés utáni punci mutogatás.

A vályú mögött még volt egy tenyérnyi konyhakert, amit a szomszéd utcában lévő ház hátulja határolt, ami a sarkánál szinte összeért a mi házunkkal.

A ház sarkánál volt egy faoszlop, hogy a tehenek a vályúhoz jövet-menet ne verjék le a falat. Másnak csak ennyi, de nekem az első szexuális élmények helyszíne és eszköze.

A ház. Kontyolt nyeregtetős hosszú ház. Az alja sötétkékre, felül sárgára meszelve. Az első rész a szüleimé, a már megismert szobakonyha. Aztán a padlásfeljáró, meredek falépcsővel, kezdetben egy gyalulatlan deszkából összetákolt ajtóval, később zöldre festett farostlemez.

Egy nyitott tornác, nyáron madzagokra felfutatott hajnalkával. A tornácról nyílott nagyszüleim egyetlen helyiségből álló lakrésze, és egy földes padlójú, kamurának nevezett helyiség, amit terménytárolásra és nyári konyhaként használtak, de ez volt a színhelye a disznóölésnek és a kukoricafosztásnak is. A ház hátuljában volt az istálló, jellemzően két tehénnel, és egy utólag hozzáépített, kőből épített vakolatlan szín, gyalulatlan deszkakapuval, általában szénáttároltak benne. A téesz szervezéskor itt rejtették a széna alá a vetőgépet, és évtizedek múlva roncsként került ki alóla. És itt volt a szecskavágónak nevezett kínzóeszköz, aminek a hajtása szinte napi elfoglaltságot adott.

A kaputól jobbra, a kőfal mellett tüzelésre szánt nagy halom hosszú farönk, végében fűrészbak, kézi fűrészeléshez és favágó tuskó. A felaprított fa tárolására egy négy fa oszlopon álló, ferde cseréptetős faház szolgált.

Csak hogy térben is elhelyezzem, a mi szobakonyhánk ajtaja nagyjából a faház hátuljára nyílott.  A tornác bejáratával szemben volt egy eredetileg tyúkólnak készült, de később inkább nyúltartásra használt faházikó. Mögötte nem tudom honnan származó építési törmelék, terméskövekkel és SUT feliratú téglákkal. Gyerekeknek az is tiltott. Nagyjából a tornác két sarkával egy vonalban egy-egy akácfa. Nyáron alattuk szoktunk ebédelni, kockáztatva, hogy néha hernyó is kerül a levesünkbe.

Idővel a tyúkól és a faház közé épült egy füstölő is. A tyúkól másik oldalán volt a kukoricagóré. A góré mellett egy kis kövezett járda, és gyalogos kijárat a kőfalon. És innen kezdődött az udvar tisztán gazdasági része. Az istállóval szemben trágyadomb, legalábbis egy ideig.  Aztán budi, sokáig egy deszkatákolmány, aztán a füstölővel egy időben téglából újjáépítve. Aztán nagyapám muzeális értékű iker disznóólja, középen a kifutóval. Hidas hidas. A tetőterében tyúkól. közvetlen mellette újabb trágyadomb, annyira közvetlen a disznóól mellett, hogy tyúkólba csak a trágyán átgázolva lehetett bejutni. A trágyadomb másik oldalán a mi disznóóljaink, már újabb stílusban. A sor végén még deszkából készült tyúkól.

A ház végében mezőgazdasági eszközök, eke, borona és egyebek. A szekérnek külön tároló helye volt, egy nyitott szekérszín (garázs). A tetőterében csöves kukoricát tároltak, ami nem fért be a góréba

Aztán szalmakazal. Amíg. Talán 8-10 éves lehettem, amikor belecsúsztam a töreklyukba, és a többi gyerek ijedtében rögtön elszaladt, az egyik szomszéd húzott ki, aki véletlenül éppen az utcán volt.

Mert hiába mondták, hogy ne ugráljunk a szalmakazalon.

Az udvar végében volt még három diófa,egy kis kacsaúsztató, és egy ideig egy körbekerített konyhakert.