Závada Pál: Természetes fény
Závada Pál: Természetes fény
Elöljáróban egy idézet régi naplómból:
„Amikor elkezdtem írni ezt a naplót a Jadviga párnáját, Závada Pál regényét, olvastam, közben a végére értem. Egy kicsit talán annak a hatása is, hogy elkezdtem írni. Hosszú idő után végre ez egy olyan könyv volt, ami igazán tetszett”
Több mint tizenöt éve írtam a fenti sorokat, az akkor még szigorúan titkos és csak általam olvasott naplómba. Jó néhány évnek el kellett még telnie, hogy írásaimmal a nyilvánosság elé merészeljek lépni. Így annak, hogy most itt vagyok Závada Pálnak is van némi köze.
Természetes fény
Nem könnyű olvasmány. Lemértem. Több mint egy kiló.
Amúgy sem, de az egyáltalán nem baj.
A történet (történetek) a második világháború idején, illetve az azt közvetlenül megelőző és követő években játszódik, néhány napjainkig húzódó szállal. Egymásba fonódó sorsok, tettesek és áldozatok, néha egy személyben tettesek is és áldozatok is, de mindannyian vesztesek. Mi engedhető meg túlélés érdekében? Hol az a határ, amit nem lenne szabad átlépni? Ki válik aljassá, ha büntetlenül követhet el aljasságokat?
Több szempontból, az egyes szereplők elbeszéléseiből, tudósításaiból ismerjük meg az eseményeket. Néha titokzatos elbeszélő által kiigazítva.
És természetesen a fényképekből.
„A fényképen fölismerhető személyek nem azonosak – de hogyan is lehetnének azonosak? – a regény szereplőivel.”
Olvashatjuk a figyelmeztetést a könyv elején. És valóban, hogyan is lehetnének azonosak. Mint a könyv végén található jegyzékből kiderül, a képek különböző gyűjteményekből származnak, mégis teljes egységet alkotnak a szöveggel. Néha illusztrálnak, néha ellentmondanak, néha kiegészítenek, asszociációkat keltenek. A történetből tudhatjuk, hogy Semetka István fronton készített képei elvesztek, de a leírt képek mégiscsak megjelennek. És vannak igazi fiktív képek is, amelyek fényképezőgép hiányában csak az elbeszélő fantáziájában jelennek meg. És van , amikor kiderül nem lehet az a képen, amit az aktuális szereplő (elbeszélő) állít.
Egy dokumentum:
"1941: XV. TÖRVÉNYCIKK
a házassági jogról szóló 1894 : XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről
14. §. Az a magyar honos nemzsidó, aki zsidóval, az a zsidó, aki magyar honos nemzsidóval, úgyszintén az a magyar honos zsidó férfi, aki külföldi honos nemzsidó nővel a 9. §-ban foglalt tilalmat megszegve házasságot köt, bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. Ugyanígy büntetendő az a polgári tisztviselő, aki tudja, hogy a 9. §-ban foglalt házassági akadály áll fenn és a házasság megkötésénél közreműködik. Ha pedig a polgári tisztviselő gondatlanságból működik közre az ilyen házasság megkötésénél, vétséget követ el és büntetése három hónapig terjedhető fogház. Az ebben a §-ban meghatározott bűncselekményekre az 1878: V. t.-c. 7. §-ának rendelkezéseit alkalmazni kell.
15. §. Vétséget követ el és három évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az a zsidó,
aki magyar honos tisztességes nemzsidó nővel házasságon kívül nemileg közösül, vagy
aki magyar honos tisztességes nemzsidó nőt házasságon kívüli nemi közösülés céljára a maga vagy más zsidó részére megszerez, vagy megszerezni törekszik.”
Természetesen ez így nem szerepel a regényben, de következményei annál inkább. És nem értem. Akik ezt a törvényt megalkották, véleményezték, végrehajtották, akiket nem érintett, csak tudtak róla, komolyan gondolták ezt. Nem érezték, hogy az agyrém? Vagy teljesen természetesnek vették, mint azt hogy lopni nem szabad? Teljesen megfelelt az erkölcsi érzéküknek? Ennyire manipulálhatóak vagyunk?
Végül egy epizód.
Semetka János – a már említett Semetka István apja – a falu egykori bírája, aki soha semmilyen aljasságot nem követett el, és mégis úgy érzi nincs helye a falujában, a lakosságcsere keretében vándorol ki Szlovákiába, egész életében beládázva őrizgeti a régi hazájából kiszállított értékeit. Nem talált új hazát. Várt valamire, megpróbált valamit túlélni.
Jó lenne egyszer túlélés helyett egyszerűen élni.
