Dragomán György: Máglya

Dragomán György: Máglya

Annak ellenére, hogy szinte alig tudtam letenni a kezemből, ha elkezdtem olvasni, nem egy könnyed, nyári olvasmány.

Az olvasót beszippantja, magához láncolja a történet, de közben nem hagyja nyugodni.

A regény főhőse Emma, egy tizenhárom éves lány, aki egy balesetben nemrég veszítette el a szüleit. A diktatúra bukását, a tábornok elvtárs kivégzését, már egy intézetben éli át. Innen viszi magával mágikus képességekkel rendelkező nagyanyja, akinek eddig a létezéséről sem tudott.

Új lakóhelyén azonnal kiközösítik az osztálytársai a nagyapja vélt vagy valódi bűnei miatt.

Teljesen új életet kell kezdenie. Keresi önmagát, megismeri a családja történetét, mindkettőbe beleszól a politika, a történelem. Ami neki egy kedves emlék az anyjától, az másnak a diktatúra jelképe.

Kiderülnek a titkok. A nagyanya olyan súlyos terheket cipel, amelyek a legtöbb ember számára ép ésszel elviselhetetlenek, talán ezek elviseléséhez van szükség a hétköznapok mágiáira.

El lehet égetni egy nagy máglyán minden tárgyat, ami a diktatúrára emlékeztet, de az emberekben tovább élnek a reflexek, tovább él a gyanakvás, tovább él a gyűlölet, és gyűlölet mindig talál magának valakit, akire irányulhat.

Végezzünk ki néhány embert, akik talán tényleg nem bűntelenek, de biztos, hogy nem ők felelősek, azért, ami történt, és a halálukkal egy fikarcnyival sem kerülünk közelebb az igazsághoz, és nem oldunk meg semmilyen problémát,

Vagy lövöldözzünk bele egy kicsit a tömegbe, töltsünk meg néhány koporsót? Így aztán megint minden jó lesz? Újra jó irányba fog haladni a kisiklott forradalom?

A tárgyakkal együtt az embereket mégsem lehet máglyára dobni.

Nem lehet?

Vagy csináljunk hülyét magunkból és hagyjuk, hogy újra hülyék parancsoljanak nekünk?