Egy mondattöredék Esterházy Pétertől:
szokták például mondani, hallom, hogy valaki szerző azonos az írásaival, ámde akkor hol az élete?
Mondhatjuk-e egy blogger írásait olvasva, mely írásokban kétségkívül a saját életéről ír, - önkényesen leszűkítve ezzel a bloggerek körét az énblogok íróira néha már zavarbaejtő kitárulkozással, íme ez az ő élete.
Mielőtt bárki találgatni kezdene, kire gondolok, hát igazából senkire. A helyzet érdekes, ami egy blogger és olvasói között kialakulhat. Nem feledkezvén meg arról a tényről, a bloggerek többsége nem prózaíró, miközben a prózaírók egy része egyúttal blogger is. Bonyolítva is ezzel a helyzetet. Valóban hol végződik a valóság, és hol kezdődik a fikció?
De ha valaki állandó főszereplője a saját írásainak, nem fogja-e egy idő után „szerző”-nek érezni magát?
Jól tudjuk, a bloggerek nemcsak írnak, de olvassák is egymás írásait, és véleményt is nyilvánítanak az írásról (szereplőről?, szerzőről?). Még az a furcsa helyzet is előállhat, egy írás főszereplője (szerzője?) vitába keveredik az olvasóival.
Amíg ezt írom, közben arra gondolok, mennyire hiányoznak már nekem Nolville lakói. Hogy esetleg nem egészen pontos a róluk bennem kialakult kép? Számít az? Persze számít, és persze szükségszerű, hogy pontatlan legyen. Az írásokban megjelenő én sohasem azonos teljes énünkkel, ráadásul ahány olvasó, annyi különböző olvasat. A lényeg mégiscsak az, érzem, figyelnek rám, érzem, szeretnek. (Szeretnek?)
