„Miért nem cselekszik az emberek a jót?”

Egy kicsit mindig fenntartással fogadom, ha valamely klasszikust megmusicalesítenek. Kétségtelen, egy zenés darab nagyobb vonzóerőt jelent mostanában a közönségnek. Született már ebben a műfajban néhány remekmű is, nagyon sok könnyen felejthető és felejtendő alkotás is.

Kérdés a zene jelent-e valami pluszt, vagy csak az eladhatóságot növeli?

Valamikor leírtam már azt a gonosz mondatot, egy sok gyerekszereplős darab eleve sikerre van ítélve, sok gyereknek sok rokona és ismerő van, akik egy bérletszünetes előadást rossz esetben is megtöltenek. Ráadásul a Légy jó mindhalálig kötelező olvasmány is.

Szóval a Légy jó mindhalálig…

Egy kicsit utána néztem már több mint húsz éves. Most jutott el Zalaegerszegre. Nem tartozik a remekmű kategóriába, de nem is felejtendő. A zenét nem érzem egyenletes színvonalúnak. Vannak igazán igényesen komponált, átélhető dalok, még ha igazi sláger nem is lett belőlük a musical kategóriában sem, és vannak olyanok, amelyek nekem már a gagyi kategóriájába tartoznak.

„Nyilas Misi pakkot kapott” – dalszövegként nem biztos, hogy működik, és nem is vall túl nagy kreativitásra az alkotók részéről.

Illett volna mellőzni az olyan szakállas poénokat is, hogy „még egy ilyen humor, fejeden a dudor”.

Jó nagy dudor lehet a fejükön, mert sajnos sok ilyen volt.

Az elvárások szerint egy musicalhez általában hozzátartozik a látványos díszlet is. Ez most elmaradt. Teljesen üres fekete színpadon könnyen mozgatható mobil bútorok jelzik az aktuális színhelyeket, és amik a koreográfia részévé is válnak. Nem tudom, ez pénzszűke szülte kényszer megoldás, vagy eleve ez volt a rendezői (Pinczés István) koncepció. Utóbbi esetben elmaradhattak volna a revütánc szerű betétek, kánkán imitációk is.

Amúgy semmi bajom nem lett volna ezzel a puritán díszlettel, a nézők a lényegre figyelhettek volna és szabadjára engedhették volna a képzeletüket, de…

Az egész hátteret egy hatalmas vetítővászon töltötte ki, amire sajnos vetítettek is. Önmagában nem lett volna ez baj. Lehetett volna a vetítés új gondolatokat ébresztő, asszociációkat keltő, de ehelyett csak fantázia szegény illusztrációkat kaptunk, a látványosságot esetleg pótolta, de a képzeletet gúzsba kötötte.

Erőltetettnek tűnt minden dal végén állóképbe merevedni, igazából nem éreztem semmilyen funkcióját, hacsak nem a taps kikényszerítése. Hát illik ilyet?

A főszereplők természetesen gyerekek voltak. Lelkesek, tehetségesek. Talán nem rontják el őket. A felnőtt szereplőket játszó színészek igyekeztek rövid szerepükből minél többet kihozni, nem mindenkinek sikerült ez magamutogatás nélkül. Hiába tűnt a darab végén Hertelendy Attila megrendítően őszintének Valkay tnár úr szerepében, ha korábban eljátszotta saját paródiáját. Ha már őt megemlítettem, meg kell említenem két olyan szereplőt is, akik egyértelműen jók voltak és kiemelkedtek a többiek közül: Farkas Ignác az Igazgató és Balogh Tamás Pósalaky úr szerepében.

Misi megalázása után, még ha kiderült is az igazság, hamisan csengett a fináléként felhangzó, felemelő hangvételű dal az élet szépségéről.

Nekem egy másik dal egyik sora szólalt meg:

„Miért nem cselekszik az emberek a jót?”