A privát naplómból mésolok ide néhány részletet. Nem biztos, hogy lesz folytatás.

99.10.15 21:01

Egy kis múlt idézés:

S…, 1972. ápr. 27

                             Kedves Zsolt!

Rettenetesen pesszimista leveledre kell hogy válaszoljak. Miért írod azt, hogy szomorú vagy- egyáltalán nem akarom, hogy szomorkodj és miért írod azt, hogy Téged senki sem szeret- biztos vagyok abban, hogy Téged még nagyon sokan fognak szeretni. Arra, hogy engem szeretsz, azt tudom írni, hogy Te talán tulajdonképpen nem is engem szeretsz, hisz nem is ismersz, hanem esetleg azt szereted bennem, amit elképzeltél „Rólam” s talán én nem is olyan vagyok. Arra pedig, hogy mindent ilyen hülyén elrontottál csak annyit, hogy ha telebeszéled a fejem akkor sem lettél volna semmivel se előbbre- ezt ne is gondold és ne is okozd magadat.

És egyáltalán miért van az, hogy ennyire nincs önbizalmad? Nekem sincs túl sok sajnos de ezen túl kell tenni magát az embernek és kész. Persze most nem prédikálni akarok Neked. Azt írtad a leveled végén, hogy csak akkor írjak, ha van értelme. Nem tudom, hogy ezalatt pontosan mit is értesz?

Magamról!- én egy fiúval együtt jártam még Pesten majd katona lett s azóta is rendszeresen levelezünk. Ettől függetlenül, ha van kedved és úgy érzed, hogy tudnál miről írni „ha lenne értelme” szerinted és írsz én fogok válaszolni Neked, ha akarod.

Ha esetleg nem akkor is remélem, ha találkozunk ismerősként üdvözölhetjük egymást.

Ha szomorú vagy, valami bánt vagy egyszerűen unatkozol, s kedved van írjál akármiről én szívesen olvasom és tőlem telhetően megírom a véleményem róla.

Üdvözlettel: I

U.i.: Már régebben akartam írni, mert gondoltam, hogy várod a választ, de valami miatt mindig elmaradt.

Szia.

I-t a húgom eljegyzésén ismertem meg, a vőlegényének volt  a rokona. Ő meg akarta nézni a tévében  a Szerelmesfilmet, így amíg a többiek a konyhában mulattak mi ketten a szobában tévét néztük, illetve én inkább rá figyeltem, és a film végére egészen beleszerettem. Persze, hogy nem ismertem meg teljesen, de a gesztusai és reagálásai alapján kialakítottam magamban egy olyan képet róla , ami akkor sem változott meg jelentősebben, amikor később sokkal  többet tudtam róla. (Vajon A-t, akivel már lassan huszonöt éve együtt élek ismerem elég alaposan? ) Természetesen semmit nem beszéltem meg vele, a húgom is csak annyit tudott, hogy valahol Óbudán lakik. Véletlen szerencse folytán mégis sikerült megtalálnom, találkoztam vele, de leginkább  csak hallgattam. Én akkor Pesten tanultam a Műegyetemen, ő akkor fejezte be a tanulást valamilyen egészségügyi főiskolán, és költözött haza S-ra, az utolsó pillanatban találtam még  meg. Írtam neki egy  levelet, amire a fenti választ kaptam. Örültem is neki és el is keseredtem. Aztán leveleztünk, néha találkoztunk is , amikor otthon voltam G-n. Egy  ilyen találkozáskor ismertem meg A-t, aki  I barátnője volt. (Erről majd írok részletesebben.) I aztán férjhez ment ahhoz a fiúhoz, akiről a levélben ír.