„Azt kérdezem tehát, és nem először az ország legnagyobb elméitől, hivatásos és amatőr demokráciavédőitől, hogyha esetleg úgy alakulna, és a magyar nép többsége úgy döntene egy referendumon vagy épp választáson, hogy ennyi szép esztendő után most már újra egypártrendszert és diktatúrát akar, mégpedig erős kezű, teljhatalmú vezérrel, némi kisebbség-rendszabályozással, mérsékelt és maximálisan humánus numerus claususszal, továbbá Trianon- és holokauszt-felülvizsgálattal, tehát ami kell a szebb és boldogabb magyar jövőhöz, akkor mi a fészkes fene a teendő?”

Megyesi Gusztáv tette fel ezt a kérdést az És legutóbbi számában. (A teljes cikk.)

Tényleg, mi a teendő?

Egyáltalán, hogy jutottunk idáig?

Ha ezt néhány évvel ezelőtt olvastam volna, nevettem volna rajta, esetleg arra gondoltam volna, a szerző biztos beteg, és lázálmai vannak. Most pedig, ha nem is gondolom feltétlenül bekövetkezendő eseménynek, – persze lehet, hogy túlságosan is naiv és optimista vagyok – reális lehetőségnek vélem. 

Egy olyan országban, ahol húsz éve politikusként működő és abból élő emberek, ma már úgy akarnak népszerűek lenni, hogy politikán kívülinek (felülinek?) próbálják magukat mutatni, és mint a magyarság megrontójáról nyilatkoznak a politikáról, miért gondolják az emberek, hogy egy politikusból ha diktátor lesz, az nekik jó lehet?

Van olyan politikai erő, amelyik tényleg ezt akarja, vagy csak kiszabadították a szellemet a palackból, és már nem tudják visszaparancsolni?

Rá lehet-e e bízni egy országot olyanokra, akik ennyire nincsenek tisztában tetteik következményeivel?

Kik azok, akik még ténylegesen tehetnének az ellen, hogy ez bekövetkezzen?

Mi a fészkes fene a teendő, hogy ez tényleg csak egy beteg elme rémálmának tűnjön?

És mit tehet Obsidian azonkívül, hogy közli a világgal: „szomorú vagyok” ???