Amikor úgy döntöttünk, beszállunk egy társasház építésébe, sokan próbáltak lebeszélni róla, mondván az ilyen közösködésből semmi jó nem származik. Nem voltak egészen alaptalanok a figyelmeztetések, én is ismertem olyan társaságokat, akik, amire felépült a ház már szóba sem álltak egymással. Mivel semmi más reális lehetőség nem mutatkozott lakásszerzésre, belevágtunk. Egy építkezés során persze elkerülhetetlenek a konfliktusok, de ha maradtak is tüskék a felszínen végig normális kapcsolatban maradtunk. Hogy barátinak azért nem volt nevezhető ez a kapcsolat arra jó példa, hogy az utolsó nagy közös munka, a külső vakolás utolsó napjának reggelén gyomorvérzés következtében annyira gyenge voltam, hogy a körzeti orvoshoz ugyan még átvánszorogtam, de ő azonnal mentőt hívott és kórházba vitetett, Pici miután valakire rábízta kétéves lányunkat, bejött hozzám a kórházba, utána még kötelességének érezte, hogy kibuszozzon az építkezésre, elmondani mi történt, az első reakciójuk az volt, fogadhatott volna egy segédmunkást helyettem.

Beköltözés után jó ideig megszűntek a konfliktusok. Igyekeztünk nem zavarni egymás köreit, vagy ha elkerülhetetlen volt egy más zavarása azt próbáltuk zokszó nélkül elviselni. Az első figyelmeztető jelzés nem is nekünk szólt, de jellemzően kicsinyes. Akkor még más lehetőségünk nem lévén egyenlő arányban osztottuk fel egymás közt a vízdíjat. Az ügyvéd úr, aki szerencsére nem a közvetlen szomszédunk, mondta nekünk felháborodva, ő aztán nem fog ám a Mártika helyett vízdíjat fizetni, a múltkor megmérte hány percig engedte a kádba a vizet. No igen, mi még hosszabb ideig szoktuk engedni, eszünkbe sem jutott, valaki a fal túloldalán stopperral a kezében figyel. Az ügyvéd úrral igazi konfliktusba jóval később kerültem. A lányom mindig is szeretett volna magának egy kutyát, amit állandóan azzal hárítottunk el, egy ilyen társasházban csak veszekedések lennének a kutyatartásból, de amikor két szomszédunk is kutyatulajdonos lett, nem lett érvünk ellene, és amikor egy ismerőse felajánlott neki egy kiskutyát, kénytelenek voltunk beleegyezni. Szomszédainktól eltérően mi mielőtt odahoztuk a kutyát, helyet is csináltunk neki. Éppen kerítést és kutyaházat barkácsoltunk a lányommal, amikor odajött az ügyvéd úr érdeklődni, mi készül itt. Aztán elkezdett üvölteni, hogy képzeljük mi ezt, ő nem fog eltűrni még egy kutyát a házban.

Sokáig a tanár urat gondoltam a legnormálisabbnak. Kezdetben csak apróságok. Olyasmit tett szóvá, amit igazán nem is értettem mi baja vele. Például, hogy hangos a mosógépünk, hát az övék ugyanolyan, mint a miénk. Egyszer éppen nálunk volt a felesége, amikor az ő mosógépük kezdett el centrifugázni. Nem győzött csodálkozni, jé ez így áthallatszik, nem is gondoltam volna. Hát persze, a hang csak tőlünk terjed hozzájuk. Volt, amikor 3-4 macskájuk is volt. Soha nem csináltunk belőle gondot, hogy átmásznak hozzánk az erkélyre és esetleg oda is sz@rnak. Bezzeg, amikor a lányomnak is lett egy macskája, micsoda probléma lett, hogy az az ő erkélyükre. Amikor aztán nekik már nem volt macskájuk a tanár úr légpuskával kezdett lövöldözni az idegen macskákra. A lakásba csak úgy tudunk bemenni, hogy meg kell kerülni a házat. Mindig akadt neki valami, aminek csak a járdán talált helyet.

 Ugye el tudtok menni mellette?

 Ha valamit az udvaron dolgozik, valahogy mindig szüksége van a járdára.

 Mindjárt arrébb megyek ám, addig azért ugye ki tudtok kerülni?

 A kutyát mindig úgy köti ki, hogy ne lehessen elmenni mellette.

 Ne féljetek, nem bánt.

 És most, hogy fával akar fűteni, hova rakta volna máshova a tűzifát, mint a garázs elé, akkora átjárót hagyva nekünk, hogy két szatyorral már csak oldalazva tudunk átmenni közte.

 Nem vagytok ti olyan kövérek, ugye elfértek?

Hát csoda, hogy amikor harmadszor füstöltek ki bennünket, elszakadt nálam a cérna.

Szembe szomszédunk az utca hírmondója Rózsika. Köztudott róla, hogy mindenről tud, ami a környéken történik, mégis meglepődtem, amikor a férjét segítségül akartam hívni valamilyen bútor mozgatáshoz, csak Rózsika volt otthon, ő kapásból sorolta, melyik házban ki van otthon. Nem véletlen, hogy ő volt az ügyvéd úr válóperének korontanúja.