Még mindig gyerekkor.
A nyár nagy részét, ha éppen nem volt mezei munka, a tsz majorban töltöttem. Anyu ott volt csirkegondozó, vele együtt mentünk a húgommal munkába. Néha helyettesítettük őt, vagy segítettünk is neki, de az idő nagy részét azért szabadon tölthettük. Egész izgalmas hely volt. Természetesen nem voltam egyedül, egy csapatnyi gyerek gyűlt össze mindennap. Legszívesebben a kovácsműhelyben időztünk, főleg, amikor lovakat patkoltak, de egyébként is szerettünk ott lenni. Nézni hogyan formálódik az izzó vas, hallgatni a kalapácsok ütemét, és a nagy harmonikaszerű fújtatóval szíthattuk is tüzet. Érdekes volt az asztalos- és a bognárműhely is. Közvetlen a kovácsműhely szomszédságában voltak, mégis egy teljesen más világ volt. Egy-egy szalagfűrésztől eltekintve semmilyen gép nem volt, mindent kézzel csináltak, nyugodtan és megfontoltan. A mestereknek volt idejük és türelmük eldiskurálgatni a gyerekekkel is.
Aratás idején egy nyitott színben gyűjtötték a mezőről behordott gabonát. Jobban lehetett benne ugrálni, mint a mostani gumivárakban, és még fizetni sem kellett érte. Igazi élmény volt, ha egy traktoros megengedte, hogy pótkocsin ülve kimenjünk vele kombájnokhoz. Hogy aztán velünk szóratta le a behozott gabonát? Legfeljebb apám morgott érte.
A tsz irodában volt az első tévé a faluban. Csak esténként lehetett nézni, akkor pedig már egyedül nem engedtek el otthonról, csak ritkán volt családi program a tévénézés. A tanácson már a vasárnap délelőtti műsorokat is lehetett nézni, de ott már fizetni is kellett érte, alkalmanként egy egész forintot. Azért ettől kezdve a vasárnap délelőtti elfoglaltságom a tévénézés lett. A délután a mozié volt. Néztem mindent, amit vetítettek. Egy vetítőgéppel, recsegő hangszóróval, minden tekercs után tíz perc szünetet tartva. Ilyenkor lehetett a bábos Balogtól cukorkát vásárolni, tízszemenként celofánba csomagolva.
Már felső tagozatos voltam, amikor átadták a pártszékházat, aminek a nagyterme hamarosan ifjúsági klubszerűvé vált. Az évi egy-két nagygyűlést leszámítva másra úgysem használták. Itt is volt tévé, amit bármikor lehetett nézni, és még fizetni sem kellett érte. Vasárnap délutánonként szólt a lemezjátszó. A felnőttek a kocsmába mentek, ha társaságra vágytak, a fiatalok pedig itt találkoztak. Itt működött a községi könyvtár, hetente egyszer volt nyitva néhány órára. Körülbelül harmadikos koromtól minden héten elolvastam egy könyvet. Válogatás nélkül, ami jött, Jókaitól Costeau kapitányon át az ejtőernyős sportig (tényleg, elméletben tökéletesen megtanultam az ejtőernyő szakszerű hajtogatását) nem kihagyva a csíkos é s pöttyös könyveket sem.
folytatás
