Érettségi találkozó 2.
2009. június 11. írta: obsidian1

Érettségi találkozó 2.

Kicsit részletesebben

 Az eleje

Negyven év azért csak negyven év. Nem ártott volna névvel ellátott kitűzőt viselni. Én így a világvégén élve, – ritka kivételtől eltekintve – csak ötévenként találkozom velük személyesen. Azokat, akik rendszeresen ott voltak a találkozókon, természetesen megismertem, de akit húsz éve láttam utoljára, még úgyis nehezen ismertem fel, hogy egy szűk körből kellett beazonosítanom. Utcán biztos úgy elmentem volna mellette, hogy eszembe sem jutott volna, ismerem valahonnan. Felmerült, hogy most már gyakrabban találkozhatnánk, de úgy emlékszem, már öt éve is volt ilyen ötlet, de kivártuk az öt évet.

Harmincan végeztünk egykor, ebből 17-en jelen voltunk és három tanár és házastársak. Vannak, akik minden találkozón ott voltak, vannak, akik néha-néha megjelennek, és van egy-két ember, aki teljesen eltűnt a szemünk elől.

Ketten már meghaltak közülünk, és többen betegség miatt nem tudtak eljönni. A beszélgetések során is rendre szóba került a halál és a betegségek.

Ellenpontként jelen volt két egészen kicsi gyerek is, nem unoka, saját.

Senki nem maradt meg a tanult szakmájában (finommechanikai műszerész), sokan azért valamilyen formában megmaradtak a műszaki pályán, de lett közülünk színházi ember, iparművész és vendéglátós is.

Legérdekesebb talán a vendéglátónk pályája. Miután rájött, a gépészet nem az ő világa, és semmilyen formában sem akar egy gyárban dolgozni, érettségi után elhelyezkedett egy halgazdaságnál, ahol trágyalapátolóként kezdte a pályafutását. Jelenleg van kb. 100 ha halastava, egy idegenforgalmi centrummal, étteremmel, panzióval, múzeummal, wellnessel. És még mindig töri a fejét, mit tudna fejleszteni.

Igaz, hogy a világvégén vagyok, de nem én kerültem a legmesszebbre, az egyik lány egészen Kaliforniáig ment. Nem tudom, az ő hazajöveteléhez igazítják-e a találkozók időpontját, vagy ő igazítja a hazajövetelét a találkozóhoz, de eddig mindegyiken ott volt. Dicséretes.

Furcsa, hogy néhány emberben még mindig mennyire élnek az akkori sérelmek. Volt, ami akkor nekem is rosszul esett, de mostanra már annyira jelentéktelenné vált.

Érdekesen szelektál az emlékezetünk. Sokan emlékeztek olyan történetekre, amik nekem nem is rémlettek, pedig nekem is jelen kellett lennem. De volt olyan is, ami csak az én emlékeimben élt.

Ketten is lelkiismeret furdalást éreztek, amiatt, hogy almacsutkával pofon dobták az ajtón belépő osztályfőnökünket. Biztos, hogy csak az egyikük követte el.

 

A helyszín öt éve.

A bejegyzés trackback címe:

https://zsolt51.blog.hu/api/trackback/id/tr398229972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

13124 2009.06.11. 09:34:30

Egész jó a halálozási arányotok... ha lehet ilyen "jó" :-((( Nálunk (egyidősek vagyunk) 27-ből már 8 elment. (az ilyen:" viszem a házastársamat is" helyzetet sose értettem. Van erre valami magyarázat??? - már, hogy miért "viszi")

11229 2009.06.11. 10:17:44

a halálozás sosem lehet jó, de az általános iskolai osztálytársaimnál is jóval magasabb az arány miért viszik? nem tudom én eddig nem vittem, most igen én is voltam már az övén talán a kiváncsiság engem nem zavar

13709 2009.06.11. 11:47:44

Nagyon tetszett ez a visszaemlékezéssel fűszerezett találkozó Obsidián. Azért az elgondolkodtató, hogy mint irod, senki nem maradt a szakmában. Vendéglátód viszont kivételesen ügyes ember lehet. Olyan amerikai self made man- tipus... Hű, ha klónozni lehetne nálunk... kellene, nagyon...:)) Az is beszédes, hogy mi mindenre - sérelmek, stb - emlékezünk sulis korunkból. Belém pl. mélyen bevésődött egy pofon (tanártól kaptam), egy kézilabda meccs (én lettem volna a kapus, ha nem szaladok ki a labda elől) és magyar tanárnőm, Cili néni ( akit nagyon szerettem)... Jó, nektek, hogy ilyen szorgalmasan tartjátok az évfordulókat :)))

12214 2009.06.11. 12:00:41

Nekünk már a 10. is csúszott, azóta nem is tartunk. dicséretes, ahol még él a szokás.

11229 2009.06.11. 12:35:29

Valéria igen jó néha felidézni és kiigazítani az emlékeinket

11229 2009.06.11. 12:37:13

gigi azt hiszem sok múlik azon, hogy van-e valaki, aki mindenkit számontart és szervezi a dolgokat
süti beállítások módosítása