Egy történet.
Az előző részben említettem, Esztergomban voltunk nászúton szakszervezeti beutalóval a Fürdő Szállóban. Elmentünk egy kisebb túrázásokkal egybekötött buszos kirándulásra a Pilisbe. Az utolsó állomás volt a Rám szakadék, már késő délután értünk oda. A társaság inkább idősebbekből állt. Egy darabig együtt haladtunk velük, de túl lassúnak találtuk a tempót, egy másik fiatal párral – talán ők is nászutasok voltak, már nem emlékszem – elszakadtunk tőlük. Eltévedni nem lehetett, gondoltuk, majd bevárjuk őket. Végigértünk, közben be is sötétedett, türelmesen vártunk, egyszer csak megjelent egy fiú egyedül. Kiderült, mivel erősen sötétedett, a vezetőnk úgy döntött, nem jönnek végig, valahol félúton kimentek a szakadékból, és egy kényelmesen járható gyalogösvényen visszasétáltak a buszhoz, és csak a fiút küldték utánunk, hogy visszakalauzoljon bennünket. Azokat a megvető pillantásokat, és rosszalló megjegyzéseket, amelyeket, mint meggondolatlan, felelőtlen fiatalok kaptunk.
Nem túl lényeges, de most ez jutott eszembe.
Április elsején – és ez nem áprilisi tréfa volt – kezdhettem dolgozni Egerszegen. Alkuk és egyeztetések után a MEO-ba kerültem, főnök helyettesnek, végátvevőnek. Az igazgató egy mezőgép vállalat éléről került oda, amennyire tudom pártmegbízatásként. Folyamatosan azzal tetszelgett, ő teremtette meg Zalában a műszeripart, beszédeiben festette a rózsaszín felhőket, és ki nem hagyta kedvenc varázsszavait: teljes vertikum. Aztán egészen dicstelen körülmények között távozott. Valamilyen munkával kapcsolatban jártunk a volt cégénél, mindenki úgy emlegette, hogy soha többet nem lesz olyan jó igazgatójuk, mint ő volt, és lehetett érezni, nem csak udvariasságból mondják, teljesen komolyan gondolják. Nálunk viszont soha nem vált népszerűvé.
Amíg mi hatan Pesten vártuk, hogy mikor mehetünk már le, ő helyi szakemberekkel majdnem teljesen feltöltötte a szóba jöhető munkahelyeket, úgy tűnt mintha rólunk meg is feledkezett volna. Több tárgyalási forduló után sikerült valamilyen kompromisszumot kötni. Azonnal be is iskoláztak egy MEO tanfolyamra, ami újabb kétéves szerződéssel járt, így egy időben három érvényes szerződés kötött a céghez. A főnököm, akinek ugyanolyan végzettsége volt, mint nekem, és ugyanúgy nem volt MEO-s gyakorlata, mint nekem, oktatóként működött közre azon a tanfolyamon.
Hamar rájöttünk, elhamarkodtuk, hogy beköltöztünk abba a régi vályogházba. Vizet a kerti csapról tudtunk csak hordani, budi az udvarban, ráadásul a tyúkudvaron kellett nyakig sárban átjárni, és amikor abbahagytuk a fűtést, még dohosodni is kezdett, így sürgősen újat kerestünk. Egy ismerős segítségével sikerült is egy egész jót találni Egerszegen, elfogadható áron. Egy új házban, egy kicsit szuterén jellegű, különbejáratú lakás, konvektoros fűtéssel. Fürdőszoba itt sem volt, de egy kis mosdó vécével igen. Pici a munkahelyén kért teherautót a költözéshez. Minden rendben is volt, egészen a költözés előtti nap délutánjáig, amikor közölték vele, valamilyen sürgős munka miatt mégsem tudják odaadni a teherautót. Sírva fogadott, amikor hazaértem. Négy után a faluból telefonálni már nem lehetett, autónk sem volt, hogy bárhova is menjünk. Elkezdtünk pakolni, reggel majd intézünk valamit. Ekkor volt köztünk az első hangos veszekedés. Reggel nyolckor mentem a postára, sikerült is tehertaxit rendelni. Éjjel volt egy kis eső, a tehertaxis nem volt hajlandó feljönni a földúton. Bakszekéren (nem tudom, máshol hogy nevezik) tologattuk le az aszfaltozott útig a bútorokat, közben még az eső is csöpörgött.
Nem tudom, miért a költözködések, soha nem zajlottak simán nálunk.
A következő rész, egy kis visszatéréssel