Hanyagoltam mostanában a Ködös képeket.
Előző rész, ami később történt.
Egy kicsit visszamegyek az időben. Az is csoda, hogy eddig majdnem szigorúan időrendben írtam, soha nem szerettem a katonás rendet. Kimaradt valami fontos, talán nem véletlenül.
Igen a szex.
Nem voltam egy egyszerű eset. Előfordult néha-néha, hogy tele voltam önbizalommal, férfiasnak, jóképűnek, szellemesnek hittem magam, de amikor semmi visszajelzést nem kaptam, gyorsan elpárolgott az egész. Nem kell megijedni, nem lesz ebből férfi a boncasztalon.
Picivel kezdődött minden, nem számítva az első csókot, de az nem számít.
Először a kezeink szeretkeztek, és még mindig erős erotikus tartalma van egy kézszorításnak.
Pici – eléggé el nem ítélhető módon – ragaszkodott hozzá, hogy csak esküvő után. Biztos lehettem volna rámenősebb, egy kis érzelmi zsarolást is bevethettem volna, (ha igazán szeretsz...) de csak úgy akartam, ha ő is akarja, és nem akartam, hogy azért akarja, mert tudja, hogy akarom.
Közben azért alaposan felfedeztük egymás testét kívül- belül.
Aztán jött az esküvő, nászút Esztergomban. Ott volt két teljesen tapasztalatlan vén. Hát szerencsétlenkedtünk eleget. Három napig még kénytelen volt őrizgetni a szüzességét. Egy kis konyak kellett, hogy oldja a gátlásokat.
Következő rész, ahol helyreáll a rend.