Tejút

Öt égtáj sarka gyúl ki épp

a tankok tompa homlokán,

mikor a restiből kilép

egy kisgyerek.

Loncsos medvék a síneken,

a békeharcnak menni kell,

talpából dől a gázolaj,

hernyója bőg.

Az üllő esti táj fölé

a holdsarló és kalapács

csordítja fáján és vasán

rőt tejfölét.

Lábára lehajtja tehén,

egy kanna szputnyikot cipel,

habzó éggel a tetején,

ha sör, ha tej.

A füles kanna kék acél,

két kézre fogja s szárnya van,

lóbálja varjuvilmosan,

kis Bajkonur.

Mint egy lakatban, alkonyul,

csörömpölnek az estikék,

roló zörög, a restié,

és lezuhan.

Az állomáson vasra vas,

folyik a sürgős bevagon,

a helyőrségi zenekar

Kubát nagyon.

Taszáron túl ott van Kuba,

szájsarkában rakéta-göb,

USA-nak meg kell halnia,

áldott a rög.

Tud-e a vasút espagnol?

Páncélvonat hét éjen át,

a tenger lábához hajol,

Hruscsovnak úsznia.

Tűzoltó leszel, vasutas,

Lenin, ki csak népének élt,

a szabadság nem aljanép,

és Kossuth is.

Nehézkedik a bamba lé,

forgatja körbe óriás-

kerék gyanánt a kisfiú,

hogy zúg a pléh.

Pörög a csillag-miriád,

pattognak fent a nittszegek,

úgy szédül, mint a részegek,

horganyj, te bád’!

Forog vele a nyárfasor,

jó szputnyikom, repülj, repülj,

s ha jő az éj, se tej, se sör.

Csak épp a fül.

(Parti Nagy Lajos)