„Én húszévesen (1970) miért nem voltam ilyen BÁTOR????...”
Egyik ismerősöm és kortársam fb oldalán találtam ezt a módosított plakáttervet, és az alábbi megjegyzést fűzte hozzá:
„Én húszévesen (1970) miért nem voltam ilyen BÁTOR????...”
Úgy éreztem, ez az egyes szám első személyben feltett kérdés nemcsak rá vonatkozik, hanem egészében a mi generációnkra.
Mint azt talán már többször is leírtam, nem hiszek abban, hogy egy generáció jobb vagy rosszabb, mint az őt megelőző. Természetesen mások, de mi sem ugyanazok vagyunk, mint voltunk néhány évtizede, és hogy gyerekeink mások lettek, abban mi is benne vagyunk.
Senki nem hatalmazott fel rá, hogy egy generáció nevében nyilatkozzam, csak a magam nevében beszélhetek.
(Volt egyszer egy fiatalember, akit úgy jelentettek be, a magyar fiatalok nevében fog beszélni, és ő egy pillanatig sem szabadkozott emiatt. Evvel a beszéddel kezdődött a politikai karrierje. Láthatjuk, mi lett belőle.)
1970
Én még csak 19 éves, de lényegtelen. Ekkor már nagyjából túl voltam két illúzión.
Ha nem is gondoltam, legszebbikén a világnak most van minden a legjobban, úgy éreztem, és hittem benne, jó irányba haladunk. Nagyjából éppen 70-re esett, amikor elmúlt ez hitem, és ez szorosan összefügg egy másik illúzió elvesztésével. Egy ideig komolyan hittem benne, a mi generációnk különb, mint elődeink, aztán tapasztalhattam, a többség beáll a sorba, nem kényszerből, önként és dalolva. Akkor kiábrándító volt, ma már tudom ez a természetes. Vagy ha nem is: evvan.
Aztán kiderült a dolgok egyáltalán nem jó irányba haladnak.
Kérdezhetnénk: Miért hagytuk, hogy így legyen?
A bátorság hiányzott? Talán az is, de egy olyan korban, amikor a haj hossza is rendőri intézkedésre adott okot, más volt a tét. komoly egzisztenciális következményei lehettek a hatalomnak nem tetsző megnyilvánulásoknak.
Voltak ekkor is, akik elég bátrak voltak, és megmutatták, nem félnek a hatalomtól. Tiszteltem őket, de nem hittem benne, hogy elérnének valamit. És talán maguk sem voltak egészen tisztában a céljaikkal. És igazából nem tudtam, mit lehetne tenni.
Talán az lenne jó, ha nem kellene ahhoz bátornak lenni, hogy véleményünket elmondhassuk, fellépjünk érdekeink érvényesítése érdekében, és tiltakozzunk, ha úgy látjuk, rossz irányba mennek a dolgok. És persze oda is figyelnének ránk.
A hősiesség, bátorság pedig maradjon meg a kivételes helyzetekre. Mert bátorságra azért szükség van, ha le akarunk térni a megszokott útról. És néha muszáj letérni.
„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.”
(Ady Endre)
