Nem akartam írni róla, mert felejthetőnek, sőt felejtendőnek gondoltam, akkor pedig minek neki emléket állítani. De nem tudtam ellenállni, hogy ne idézzem kedvenc kritikusom írásának egy részletét.

Nem akartam írni róla, mert felejthetőnek, sőt felejtendőnek gondoltam, akkor pedig minek neki emléket állítani. De nem tudtam ellenállni, hogy ne idézzem kedvenc kritikusom írásának egy részletét.

„A történet magvát hordozó viszonyt – önmagában is groteszk módon – az ügyvéd (dr. Sárkány) és védence, a sokszorosan visszaeső, de a büntetés alól mindig kibúvó bűnöző (Puzsér) kapcsolata teremti meg. Az általuk képviselt fő cselekményszálba algoritmusszerűen – az ügyvédhez és/vagy a bűnözőhöz köthetően – épül be az ügyvéd felesége (Sárkányné) és a rendőrségi fogalmazó (Csató) alkalmi találkának tervezett, de kaotikus helyzetbe torkolló színrelépése, valamint a fiatal sógornő (Lenke) és az ügyvéd segédje (Bertalan) közötti bonyodalommal teli szerelmi viszony.”

Hát nem gyönyörű? Köszönöm Szemes úr.
Szóval Molnár Ferenc: Doktor úr, a zalaegerszegi színházban.