Milyen kis jól fésült voltam akkor még. :D

Milyen kis jól fésült voltam akkor még. :D
Bizakodva tekintettünk a jövőbe. De tényleg.

Nem volt egyetlen osztálytalálkozónk sem, talán nem volt, aki megszervezze. Egy ideig még, ha csak hallomásból is, de mindenkiről tudtam. Most már vannak olyanok, akiről évek, évtizedek óta nem hallottam. Így nem hallottam Éviről sem, aki első, nem titkos, de viszonzatlan szerelmem volt. (Nem azonos egy másik írásomban említett Vicával.)

Túl sok korai halál, túl sok félresiklott élet.

VIII. A

A mi évfolyamunk volt az egyetlen a faluban, amely akkora létszámú volt, hogy két osztályt kellett indítani. Megszámoltam, 23-an vagyunk a képen. A nyolcadikat még 24-en kezdtük.

Nincs a tablón Marika, aki ekkor már a szomszéd faluba járt iskolába, és nincs a tablón osztályfőnökünk, Ilus néni, férje sem, aki évelején még az iskola igazgatója volt.

Tartozik ehhez egy elég csúnya történet.

Reggel nyolc óra körül, még a tanítás kezdete előtt jött valaki, hogy Marika menjen az igazgató bácsi lakásába, valamit segíteni kell neki.

Kétségkívül az osztály legjobb matekosa voltam, de amikor egy végzetes félreértés miatt az igazgató tanította a matekot, féltem a matekóráktól.

Az igazgatói lakás egy épületben volt az iskolával.

Szünetben Marika visszajött az osztályba, de a szünet végén újra hívatta az igazgató. A következő szünetben már Marika apja jelent meg, összeszedte a lánya holmiját, és csak annyit mondott, hogy Marika nem jön ide többet iskolába. És valóban, másnap már a szomszéd falu iskolájába ment.

Feljelentés. Az igazgatót felfüggesztik állásából, az új igazgató Vili bácsi lett.

A faluban hitték is, nem is Marika állítását. A többség inkább az igazgató mellett állt, és az egészet egy kamaszlány túlfűtött fantáziájának tartották.

Az előző tanévben került az iskolába egy fiatal lány, aki képesítés nélküli nevelőként vállalta az orosz tanítást, és egyben ő lett az úttörőcsapat vezetője is, ami sok délutáni elfoglaltsággal is járt, hogy ne legyen a menetrendhez kötve, egy kiürített szertárban alakítottak ki neki egy szobát. Aztán egyszer teljesen váratlanul összepakolta a holmiját, és inkább naponta vonatozott. Marika ügyének kirobbanása után mondta csak el, hogy őt is az igazgató zaklatta, de nem akart botrányt csinálni, inkább elköltözött.

A bírósági tárgyalás napján az iskolában tanítási szünet volt. Amennyire emlékszem, az igazgatót felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Idus néni a tanévet még befejezte, utána egy másik megyébe költöztek.

Az osztály évek óta készült egy kirándulásra. Gyűjtöttük a pénzt, egy vidám jelenekből álló előadást is tartottunk a kultúrházban, annak a bevételét is a kirándulásra szántuk. A botrány kirobbanása után Ilus néni nem vállalta, hogy eljön velük, így az orosz tanárnőt kértük meg, hogy jöjjön el velünk, aki rövid idő alatt kedvenc tanárunkká vált, teljesen függetlenül az esettől.

Ilus néni egy kis érzelmi- és moráliszsarolással rávette az osztályt, hogy a férje fényképét is tegyük fel a tablónkra, amit viszont az orosz tanárnő vett zokon (teljesen jogosan). Igen, hagyta magát az osztály manipulálni. De nem az a bűnös, aki gyerekeket manipulál?

Végül az osztálykirándulás elmaradt, az igazgató képe nem került föl a tablóra, az összegyűlt pénzt szétosztottuk.

Falusi idill a múlt század hatvanas éveiből.

Vili bácsi már másodikas koromban tanított. Állítólag ötvenhatos tevékenysége miatt büntetésből került a faluba, alsótagozatos tanítóként kezdte. Legfőbb fegyelmező eszköze a mogyorófapálca volt. Amikor valaki azt egy bicskával bevagdosta, a meggyanúsított gyereket addig ütötte vele, míg apró darabokra nem törött, utána a méterrúddal folytatta. A gyanú alapja annyi volt, hogy látták őt délután az iskola környékén. Vili bácsinak igazgatóként az első intézkedése az volt, hogy kijárási tilalmat vezetett be. Iskolás gyerekek este hét után csak szülői kísérettel mehettek utcára. Nem mintha ezt komolyan vettük volna.

Hirtelen ennyi jutott eszembe  a tabló kapcsán.