Mókus és Fabula Rasa.
Menthetetlenül jön a nyár. Elhangzott az évad utolsó koncertje a jazzszerda sorozatban.
Mókus és Fabula Rasa.
Találkoztam már a zenéjükkel, tetszett is de nem igazán ismertem. Élőben pedig most találkoztam vele először.
Nem is tudom, miért maradt ki eddig, azt a zenét játsszák, ami igazán közel áll hozzám.
Nem igazán jazz? Nem. De nem áll távol tőle. És a program teljes címe: Jazz és világzenei sorozat.
Szóval világzene. Sok minden belefér. Talán sokan vissza is élnek vele.
Szirtes Edina Mókustól kaptunk egy kis looper show-t is, azonkívül, hogy kitűnő énekes és hegedűs.
Balogh Guszti magyarul és cigány nyelven énekelt, élményt nyújtóan.
Cserta Balázs mindenféle fúvós hangszert megszólaltatott: dudát, tárogatót, klarinétot, szaxofont, és valamilyen elektronikus ketyerét is, de szerintem egy darab csőből is zenét tudott volna varázsolni.
Kertész Ákos minimál dobfelszerelésen bemutatott játéka engem Dés Andrásra emlékeztetett.
A zenekarban játszott még Varga Kornél gitáron és Földes Gábor basszus gitáron.
Az előadás kezdete előtt aggódva figyeltük a közeledő vihart, és bizakodtunk, hogy közben átvonul felettünk. Nem volt szerencsénk. Az előadás második felében az ablakokon már szinte folyamatos villámfény szűrődött be az ablakokon. Amikor véget ért zuhogott az eső és fújt a szél, volt esernyőnk, de a viharos szélben semmit nem ért, amire a parkolóban az autóhoz értünk, teljesen eláztunk. A kocsiban Pici megjegyezte, neki ez ennyit nem ért meg. Nekem igen.
És akkor néhány ízelítő.
Elsőnek József Attila: Mámor című megzenésített verse. A koncerten ezt sem egyedül adta elő Mókus. Egyben példa a looper használatára.
Sír az egyik szemem…
Szirtes Edina Mókus szerint a legdurvább hangzású dal, ami elhangzott a koncerten. Szerintem is. De tetszik.
Végül pihentetőnek a Madaras, amit a közönség is megtanult. Szolmizálva is.
