Most értesültem róla, hogy elhunyt Soós Zoltán.
Kamaszkoromban egyik kedvenc költőm volt. Aztán rajongása a fegyverekért és a fegyveres testületekért már nem tetszett, és nem is kísértem figyelemmel a pályáját.
Emlékezzünk rá egy versével.
(Nagyon kevés versét találtam a neten)
MAGÁNY
Testvéreim, ma sírtam!:
Mert láttam a magányt.
Mint prézli a fasírtban,
Egymás mellé darált
Kocsik, kocsik a téren;
Háznyi autó-csodák,
Halk alkonyati fényben
Vártak órákon át.
S ott állt, ott állt a drága,
A gép-tengerbe zárva;
zokogj te gyatra lant!
ott állt lenézve mélyen,
szánalmasan, szegényen:
egy kis
magyar
Trabant.