Off

Nagyon rég nem írtam már a blogomba. Nem akarok magyarázkodni. Így alakultak a körülmények. Más körülmények pedig úgy alakultak, hogy sokkal több időm van mostanában olvasni. Egyébként lehet, hogy ez a könyv is a polcon hevert volna pár évet.

On.

Szóval nyertem egy könyvet.

Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét
Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Orbán Viktor javaslatára jelent meg, legalábbis az impresszum szerint. Szándékoztam ennek kapcsán néhány megjegyzést tenni, de rájöttem, teljesen fölösleges. A kötet végén, ahol fel vannak sorolva a megjelent művek, ugyanennél a könyvnél Kerényi Imre szerepel ajánlóként. Itt Orbán Viktor egy Rejtő Jenő kötetet javasolt. Ki tudja, minek lehet hinni? A kötetek nagy részét egy-egy ismert személy javasolta, talán ebből következően semmiféle koncepciót nem tudtam felfedezni. Egymás mellé került József Attila és Wass Albert, Szerb Antal és Bayer Zsolt.

Pár szót a szerzőről. Édesanyja Kornfeld Hanna, aki az egyik Weiss Manfréd örökös, Kornfeld Móric lánya. Édesapja Szegedy-Maszák Aladár, a II. világháború idején a külügyminisztériumban dolgozott, az ország német megszállása után Dachauba hurcolták, 1946-ban Magyarország amerikai követe lett, Nagy Ferenc lemondatása után nem ismerte el az új kormányt, és emigránsként él tovább az USA-ban.

Ha ritkaságként adnak ki egy kortárs szerző művét, erősen gyanús, hogy nem irodalmi értéke alapján született a döntés.

Műfaja szerint talán dokumentumregény.  Egyrészt megismerhetjük a szerző szüleinek életét és házasságát, másrészt Weiss Manfréd örökösök sorsát, kiegészítve Magyarország XX. századi történelmével.

Első és nagyon erős benyomásom: a hölgy fecseg. Mindent túlmagyaráz, állandóan és többszörösen ismétli önmagát.

A könyv először angol nyelven jelent meg az USA-ban, talán ebből is következik bizonyos túlmagyarázás. Ami egy átlagos műveltségű magyar olvasó számára közismert történelmi tény, azt egy amerikai olvasó számára el kellett magyarázni. Bár nem vagyok biztos benne, hogy ennyire részletesen. Lehet, hogy ez már az ő számukra is hosszú és unalmas volt.

A történelmi rész részletessége ellenére is erősen leegyszerűsített, kicsit talán szubjektív. A mű végén impozáns irodalomjegyzék található, nem is értem, hogy tudott abból ilyen keveset kihozni, legalábbis tartalmilag, mert a terjedelmét tekintve inkább sok.

Nem sikerül életet lehelni a könyvben szereplő személyekbe sem. Ha néha-néha úgy éreztem, kezdem valamelyik szereplőt valóságos emberként is megismerni, előtérbe tolakszik az író, és véleményt mond. Mindenről. Mintha nem akarná, hogy az olvasó formáljon véleményt a szereplőkről. Mindenbe belekotyog, mindenről van véleménye, de még csak azt sem mondhatom, hogy igazából róla szól a könyv, mert közben önmagáról alig árul el valamit.

Talán, ha leszűkítette volna az elbeszélését a szülei történetére, csak a legszükségesebb történelmi információkkal kiegészítve, de az már egy másik könyv lenne. Pedig igazán irigylésre méltó helyzetben volt, rendelkezésére állt nagyon sok dokumentum (naplók, levelek), amelyek alapján egy jó író nagyon érdekes könyvet alkothatott volna, a történetben tényleg benne rejlik egy jó regény, kár, hogy nem sikerült azt kibontani.

Azt hinné az ember, ha egy jó író fordít egy gyengébb művet, ha tartalmilag nem is, stilárisan egy kicsit megemeli. Ennek itt most semmi jelét nem tapasztaltam. A könyv tele van rossz, félreérthető, egyértelműen hibás mondatokkal.

Csak néhány példa:

„Egyenes tartását még nyolcvan fölött is megőrizte, bár továbbra is csak ritkán ment el otthonról.”
Értem én ezt, bár ma virslit reggeliztem.

„A férfiak a cséphadaróval a a gabonát csépelték, míg az asszonyok – sokan közülük csecsemőjükkel a hátukon – a nyomukban lépkedtek, és kévét kötöttek.”

Ezt viszont nem értem. Cséplés után miért kötöttek kévét? Cséphadaróval hadonászó férfiak nyomában lépkedni egyszerűen életveszélyes.
Mellesleg, ezt mint valami idilli jelenetet írta le. Hát nem tudom. Nekem egy a csecsemőjével a hátán, a mezőn dolgozó nő nem tűnik idillinek.

„Hitler két alacsony mennyezetű bunkerszobában lakott, az étkező konferenciateremként is szolgált 1941 kemény telének nyolc hónapja alatt.”

Elhiszem, hogy kemény tél volt, de hogy nyolc hónapig tartott volna?

Más

Néhány érdekes elválasztás:

rosz-

sz

Züri-

ch

(A tördelés a Magyar Demokrata grafikai stúdióban készült)

Nem kerülhetem el, hogy megemlítsem Závada Pál: Hajó a ködben című regényét. Persze más műfaj, keveredik benne a valóság és a fikció. Mégis sokkal többet megtudunk a korról, és jobban megismerhetjük a szereplőket (Weiss Manfréd örökösök). Vajon nem lenne helye annak is a Nemzeti Könyvtárban?