A fiatalabbak kedvéért: TÜK= titkos ügykezelés (vagy valami hasonló)
Valamikor a nyolcvanas évek elején történt. Az új aknavető irányzék gyártását a zalai gyár kapta meg. Összeültek az illetékesek, megbeszélték a teendőket. Eldöntötték, az ellenőrzéshez szükséges, közönségesen csak ütőgépnek nevezett lőpróbapadot, Zalában kell legyártani. Obsidian feladata lett a gyártás előkészítése. Első lépésként megrendelte a központi rajztártól.
Néhány nap múlva telefon a központból. A vonal túlsó végén TÜK néni.
–Maga rendelte meg a lőpróbapad rajzát?
– Igen én?
– Hát hogy képzeli maga, hogy az egyetlen szovjet nyelvű példányt odaadom magának?!
– Csókolom, itt van előttem egy jegyzőkönyv, amit a maga főnöke is aláírt, nekünk le kell gyártani azt a lőpróbapadot, és ahhoz nekünk rajz is kellene.
– Engem az nem érdekel, én azt nem küldöm le.
Ha nem, akkor nem. Újabb kör, egy szinttel feljebb.
A telefonnál ismét TÜK néni.
– Úgy látszik, maguknak tényleg szükségük van arra a rajzra, igazgatói utasítást kaptam, hogy adjam át, de csak úgy adom oda, ha valaki önöktől személyesen átveszi tőlem.
Dolgozott akkor a cégnél egy kis aranyos örmény hölgy, aki házasság révén került Magyarországra. Éppen volt valami elintézni valója Pesten, kapott az alkalmon, vállalta, hogy lehozza a rajzot, így hivatalos kiküldetésben mehet Pestre.
– Elvitte az a kis hölgy a rajzokat, de én nem értem magukat. Hogy lehetett egy ilyen gyenge kis nőre ezt rábízni? Mi lesz, ha megtámadják a vonaton?
– Ne tessék izgulni, nem fog ellenkezni.
– Jaj, ne viccelődjön velem! Nem szeretnék maguk miatt börtönbe kerülni.
Végre megérkezett a rajz. Gondosan becsomagolva, hét pecséttel lezárva. Egy baj van vele, össze van fűzve könyv alakban, lapszéleken összeragasztva. Így nem lehet a műhelybe leadni.
Obsidian elvégezte a maga munkáját, mikor végzett vele a főnöke utasítására szétfejtette a lapokat, az A4-eseket lemásolta, és felhívta TÜK nénit, kiadhatja-e a többit így gyártásba vagy kivigye valahova lemásoltatni. TÜK néni szokatlanul készséges volt, talán rájött, tényleg használni akarják azt a rajzot, felajánlotta, vigyék fel Pestre a komplett dokumentumot és lemásoltatja az egészet. Obsidian most már személyesen vitte és hozta a rajzot. Neki is jól jött egy pesti kiruccanás. Kiderült, TÜK néni egy bájos hölgy. Búcsúzóul azért megjegyezte Obsidiannak, ha egyetlen lap is elveszik, együtt mennek börtönbe.