Egyetemi évek
Egyszer minden rossz véget ér, így eltelt a katonaság 11 hónapja is. A végén még elnyertük a kiváló század címet, – még úgy is, hogy én is ott voltam – ami háromnapos kirándulással is járt volna, de nem volt idő megszervezni, így maradt két nap az agárdi strandon. Nem kis feltűnést kelthetett, amikor megjelent ott egy század katona zöldalsóban. Annyira váratlanul jött, hogy senkinél nem volt fürdőgatya. Tiszta felelősként kivételezett voltam. Nem volt nagy élmény hetente szaros gatyákat számolni, de azzal az előnnyel járt, hogy mindig jutott gombos ing és gumis alsó. Addig nem volt semmi baj, amíg a vízben el nem kezdtünk labdázni. Én felugrottam, de a gatyám maradt a vízben.
Katonaság után egy hónap pihenő, és kezdődött az egyetem. Kaptam helyet a kollégiumban is. Akkor Münnich Ferencnek hívták, most talán Kármán Tódornak, de legtöbben csak ezresnek nevezték, a férőhely alapján. Egy falunyi lakóval. El lehetett tölteni úgy öt évet, hogy valaki ki sem mozdult az egyetem területéről. Volt, aki néhány környékbeli kocsmánál messzebb nem is jutott.
Első évben majdnem mindenki a matekkal küzdött, én minden erőlködés négyes zéhákat írtam, igaz a vizsgám csak hármas lett, de szóbelin sohasem voltam jó. Első félévben az orosz jelentette a legnagyobb akadályt. Sipőczi tanár úr komolyan vette, hogy megtanít bennünket „külföldiül”. Az én előképzettségemmel ez reménytelennek tűnt. Majdnem minden órán íratott egy kis zéhát, és majdnem mind elégtelen lett, pedig oroszt többet tanultam, mint minden mást. A záró vizsgára aztán alaposan felkészültem. A tankörünk legjobb oroszosa mellé ültem, és megbeszéltem vele, lehetőleg úgy írjon, hogy én is lássam. Így sikerült megírni négyesre, és megmenekültem.
ZÁRÓJELENTÉS AZ 1973. MÁJ. 10-TŐL JÚN. 30-IG LEZAJLOTT FOLY.- MECH.VIZSGÁKRÓL
Május 10-i állapot: évfolyamlétszám 325 fő.
A vizsgák eredményei:
jeles: 3 fő
jó: 36 fő
közepes: 132 fő
elégséges: 142 fő
Ebből:
egyszer elhullt 157 fő
másodszor is elhullt 59 fő
harmadszor is elhullt 8 fő
kimaradt 10 fő
disszidált 1 fő
bepisilt 25 fő
és még ráadásul vizsgát is halasztott 93 fő!
Az évfolyam átlaga folyadékok mechanikájából:
A=[(3x5)+(36x4)+(132x3)+(142x2)+(12x1)]/325=2,57 – fényesen ragyog.
A vizsgák költségei:
Fapados i.v. 157x25=4425 Ft
Dékáni i.v. 59x50=2950 Ft
Rektori i.v. 8x75= 600 Ft
Összesen 7975 Ft volt özv. Szikora Ferencné forgalma, csupán a foly.-mech. vizsgák eredményeként.
Június 30-i állapot: évfolyamlétszám 314 fő
Az évfolyam zsebéből kifolyt pénz: 7975 Ft = 1772 korsó Kőbányai!
A fenti jelentést az évfolyamunk Ballagó újságjából – volt ám nekünk olyanunk is – másoltam ki. Nem dicsekvésként mondom, de én minden erőlködés nélkül a 36 fő jó között voltam. Könnyű volt, majdnem tiszta matematika. Én azokból a tárgyakból voltam kettes, amiből majdnem mindenki jelesre vizsgázott.
Ez a fénykép volt rólam a Ballagóban
Folytatás