Egy kicsit magam alatt vagyok most. Fáradtnak érzem magam, tele vagyok feszültséggel, ocsmány ködös az idő. Metallicát hallgatok jó hangosan, talán egy kicsit feldob, és talán a szomszédok sem jönnek át, hogy halkítsam le.

Unom a napok egyhangúságát, a mindennapi robotot. Utálom a politika címén folytatott folyamatos gyűlölködést. Utálom, hogy a szemétben kell guberálni, ha tévét akarok nézni. Utálom az anyagi gondokat. Utálom a kisszerűséget. Utálom a kicsinyességet. Szarok bele az egészbe.

 Volt azért sikerélményem is a héten. Megírtuk az első tesztet angolból, és az enyém lett a harmadik legjobb a csoportban. Talán nem vagyok teljesen reménytelen eset. Legalábbis nyelvtanulás szempontjából. Amúgy biztos az vagyok. Talán az angol tanulásba is azért vágtam bele, hogy végre történjen velem valami?

Közben rápillantottam a Népszabadság címlap fotójára, és elszörnyedtem.

Azt akarja Fehérvár,

hogy Warvasovszky elsétál!

Egy tüntetők által magasra tartott transzparensen olvasható ez a felirat. Nem bántja ez a szemüket, fülüket vagy a nyelvérzéküket. Ha már időt, pénzt, munkát fordítottak az elkészítésére, nem azzal kellett volna kezdeni, hogy kitalálnak egy értelmes mondatot? Vagy hosszas megfontolás eredménye lett ez a szörnyszülött?