Hát már elég közel van. Az az érdekes, egyre kevésbé érdekel az életkorom. Emlékszem, a huszadik születésnapomon egészen kétségbeestem, hogy vénülök, az ötvenediket meg már teljes egykedvűséggel vettem tudomásul, és már közelebb vagyok a hatvanhoz. Igen, és húszévesen a negyvenesek már öregembernek számítottak a szememben, most pedig egyáltalán nem tartom öregnek magamat. Talán ez is egyfajta infantilizmus lenne? Persze fiatalkoromban semmisem volt számomra riasztóbb, mint a megállapodottság, bezárkózottság. Ezt talán sikerült elkerülnöm. És talán nem is vagyok ezzel egyedül, legalábbis a velem egykorú ismerőseim között vannak jó néhányan, akik hasonlóan gondolkodnak. Vannak persze olyanok is, akik elkezdtek egy, nem is tudom milyen, mintát követni, talán a nagyszüleikét. Sokszor egy-egy negyvenest is öregebbnek találok magamnál.
Ettől függetlenül persze várom már, hogy nyugdíjba mehessek. Mondjuk soha nem tartozott az álmaim közé nap mint nap nyolc órát eltölteni egy irodában, de nem volt elég erőm vagy bátorságom egy radikális változtatáshoz, így nem fogom tragédiaként megélni a nyugdíjazásomat, hosszú idő után talán újra úgy érezhetem, hogy a magam ura vagyok.
Hogy mit fogok csinálni? Már jó ideje sok mindent azzal teszek félre, hogy majd egyszer, ha nagyon ráérek Biztos, hogy jóval többet fogok olvasni, nagyon nagy már az elmaradásom a saját érdeklődésemhez és elvárásaimhoz képest is. Mindenesetre van elég pótolni valóm. Írás? Nem tudom. Ez elég új dolog nálam, bár néhány éve elkezdtem írni egy naplót, csakúgy magamnak, de elég rendszertelenül, most pedig a blogolás miatt hanyagolom, viszonylagos rendszerességgel csak ide írok. Nem tudom meddig tartok ki, és hová fejlődik ez az egész. Régebben elég sokat fotóztam, amit most eléggé hanyagolok, de van egy csomó kép, amit rendszerezni (digitalizálni?) kellene. És lehet, hogy újra elkezdem a fényképezést is. Ha már olyan szerencsés (vagy szerencsétlen?) vagyok, hogy a lakáshoz tartozik egy darab kert is, azt is gondozni kell, és jóval több időt lehetne ráfordítani, mint amennyit most foglalkozom vele. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy csak semmi sport, de azért érzem, hogy több mozgásra lenne szükségem. Egészen begubózni sem szeretnék. Jól elvagyunk kettesben a feleségemmel, de azért szükség van társaságra is. És nagyon örülnék már egy unokának is. Ezenkívül nagyon sok tervem van még, aminek nagy része valószínűleg vágyálom fog csak maradni, de ki tudja.
Végül egy teljesen más téma. Egyik ismerősöm, akivel régebben egy baráti társaságba is tartoztam, egy körlevélben most közölte barátaival és üzletfeleivel, hogy már öt éve elvált, de eddig még a saját anyja előtt is titkolta. Egyszerűen nem értem, miért volt ez így jó neki. Nem gondolom, hogy rögtön világgá kellett volna kürtölni, de öt éven keresztül alakoskodni, fenntartani a látszatot? Nem is tudom. Mindenesetre furcsa.
