Ismét a múlt. A legtöbb embernek talán élete legboldogabb időszaka egy kisgyerek és egy új otthon megteremtése. Nálunk ez így együtt talán házasságunk legválságosabb időszaka volt. Mindkettőnk családjától viszonylag távol, albérletben kezdtük meg közös életünket. Nem voltak különösebben nagy igényeink. Annak rendje-módja szerint beadtuk az igényünket egy OTP lakásra. 3-4 éven keresztül minden évben ígérték, hogy most biztos kapunk, aztán valahogy mindig lecsúsztunk róla. Közben nagyon szerettünk volna már egy gyereket is, és nagyon boldogok voltunk, amikor végre megérkezett É. Ekkortájt történt, hogy A egyik ismerőse rábeszélt bennünket, hogy szálljunk be egy négylakásos társasház építkezésébe. Úgy gondoltuk, hogy ez talán nem haladja meg az erőnket. Hát tévedtünk.
Két évig tartott az építkezés, majdnem minden házilagos kivitelezésben. Az első évben még nem voltak különösebb gondok. Ekkor még csak közös munkák voltak, fizikailag írtam a munkát. Elég sok kényszerszünetet is kellett tartani, így A sem maradt egészen magára otthon. Még a pénzünk is tartott. Aztán a második évben kezdődött a rémálom. A belső munkákat már mindenki saját maga végezte. Egyre több időt töltöttem az építkezéssel, jóformán csak aludni jártam haza. Nem találtam mesterembereket, vagy ha találtam átvertek. A is egyre nehezebben viselte el, hogy egésznap egyedül van az albérletben É-vel. Én túl fáradt voltam hozzá, hogy az ő gondjaival foglalkozzam. Sőt úgy voltam vele, ha már segíteni nem tud, hagyjon engem békén. Az is egyre inkább látszott, hogy nem lesz elég a pénzünk a befejezésre. Októberben még egy nagy közös munka, a külső vakolás. Közben A már költözne ki a félkész házba, hogy legalább albérletet ne kelljen fizetni, én pedig egyre inkább érzem, hogy már nem bírom. Aztán a külső vakolás utolsó előtti napján ebéd után összeesem. Gyomorvérzés, két hét kórház. (Egy vérző szív, az igen, abban van valami patetikus. De egy vérző gyomor?) Talán úgy menekültem a betegségbe? Mindenképpen alkalom volt arra, hogy átgondoljam az életünket és változtassak rajta. Talán egy kicsit túlságosan is visszavonultam, talán így volt jó. Nem tudom.
