Obsidian két éves. Ez volt az első. (Majdnem elfelejtettem belinkelni) No igen, akkor még hozott anyagból dolgoztam. Igazából nem is tudtam még akkor, mi az a blogolás. Elméletben persze igen. Nem mintha most tudnám. Néha egy-egy pillanatra profi bloggernak képzelem magam, aztán mindjárt el is bizonytalanodom. Mit is keresek én itt?
Véletlen volt az egész. Véletlenül keveredtem a nolblogra, beleolvastam néhány postba, és úgy gondoltam van néhány történetem, amit esetleg érdemes lenne megosztani másokkal. Elképzelni sem tudtam volna akkor, hogy még két év múlva is itt leszek, egy közösség része leszek, személyes kapcsolatok alakulnak ki. A történetek hamar elfogytak, de közben megéreztem valamit a blogolás ízéből, és itt ragadtam. Sokáig eléggé rejtőzködve voltam jelen, inkább csak a véleményem jelent meg.
És akkor elkezdtem olvasni kuramát (hinatát)... :D
(Közben nata lett. Hát lehet ezt követni? :D )
Megfogott, elvarázsolt, feltörte a lelki páncélomat. Azóta sem tudom, mivel volt rám ilyen hatással. (???)
No... Hát ő az egyik oka, hogy még mindig itt vagyok, és talán az is az ő hatása, hogy néha egészen kendőzetlenül írtam magamról.
Aztán egészen meglepő élmény volt számomra, hogy itt figyelnek is rám. :D
Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de annyira hozzászoktam már, hogy csak mondom a magamét, és senki nem figyel rám. Na jó, ez túlzás, mégis valahogy így érzem.
Persze nemcsak nata áll közel hozzám, bele is kezdtem egy felsorolásba, de töröltem. Bízom benne, hogy akit érint, úgyis tudja, és nem szeretnék kihagyni senkit sem.
Önünneplésből elég lesz ennyi.
Köszönöm mindenkinek, aki olvas.