Ismét eltelt egy év. Valamikor hatalmas várakozással készültem az újévre. Jelképes jelentőséget tulajdonítottam neki, valami új kezdetét. Mostanában egykedvűen állapítom meg, már megint elmúlt egy év. Ugyan mitől is változna bármi?
Nem mintha visszasírnám a régi időket. Persze van bennem valami nosztalgiaféle, de azt hiszem, ez nem egy elmúlt kornak szól, inkább saját egykori önmagamnak, fiatalságomnak.
Talán tényleg nem úgy alakult a világ, ahogy szerettük volna – bár valószínű, mindannyian másképp szerettük volna, ha vannak is találkozási pontok – nem lehet visszamenni, és új úton elindulni.
Sokan hivatkoznak Krúdy világára, de az a világ már Krúdynál is mint egy végérvényesen elmúlt, visszahozhatatlan világ jelenik meg.
Egy hozzám hasonló vénembernél talán valamennyire érthető a vágyódás saját fiatalsága után, de mi magyarázza, ha egy fiatal vágyódik egy igazából talán soha nem létezett múltba.
Kezembe került valamilyen szekta kiadványa, idilli képek vannak egy eljövendő aranykorról, ami ugyan feltűnően hasonlít egy a technikai civilizáció előtti korról bennünk élő idealizált képre. Nekem pedig az jutott eszembe: Igen, mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha csak néhány millió ember élne a földön. Felsőbbrendűnek tartott erkölcsükkel, biztos teljes mértékben összeegyeztethető, akár az emberiség nagy részének kipusztulását sem tartják nagy árnak saját maguknak, mint kiválasztottaknak, a boldogságáért.
Boldog új évet mindenkinek!
