Ha valaki a cím alapján egy Örkény ihlette lírai-groteszk történetre számít, csalódni fog.

Ez a mostani tartós hideg és gázszállítási bonyodalmak készteti arra Obsidiant, hogy felidézze hogyan tudta kielégíteni a melegség utáni, nem érzelmi, csupán fizikai vágyát.

Kezdetben egészen természetesnek tűnt. A nagyszülői házból leválasztott (hozzátoldott) szoba-konyhában, csak a konyha volt a lakóhelyiség, ahol amúgy is egész nap égett a tűz a tűzhelyben (sporhertben). Amikor Obsidian és húga nagyobb gyerekek lettek, éjszakára beköltöztek a szobába aludni. Fűtésről természetesen szó sem lehetett, legfeljebb az ajtót hagyták nyitva esténként, hogy a konyhából menjen be egy kis meleg, és cserepet (sindőt) melegítettek, amit lefekvés előtt a lábukhoz tettek. A vastag tolldunyha alatt gyorsan átmelegedtek, éjszaka sohasem fáztak, csak reggel esett nagyon nehezükre kibújni a jó meleg takaró alól. Szerencsére a konyhában általában már kellemes meleg várta őket.

 Amikor egyszer anyjuk kórházba került, apjuk pedig kora hajnalban ment dolgozni a téesz tehenészetébe, a gyerekekre maradt a feladat, hogy otthon ellássák az állatokat, és mellékesen magukat is. Obsidian húga rábeszélte a barátnőjét, hogy arra költözzön hozzájuk, és segítsen nekik. Beosztották egymás között, ki kelljen fel tüzet rakni. Akkor éppen nem Obsidian volt a soros, de valamiért nem gyulladt el a tűz, és felkeltették, hogy segítsen. Végül sikerült tüzet rakni, de már késésben voltak, levették a tűzhelyről a karikát, hogy gyorsabban tudjanak vizet melegíteni. A nagy kapkodásban Obsidian kezében megbillent a vízzel telt fazék, és az egész beledőlt a tűzhelybe.

Pesten három évig lakott Obsidian egy körfolyosós bérházban ismerősöknél. A fűtés nem az ő feladata volt, de a tüzelőt neki kellett felhordani a pincéből, és neki kellett lehordani a salakot. Előfordult, hogy nem tartott ki tél végéig a tüzelő, ilyenkor vödrönként vitte a német (endéká) brikettet a Váci úti TÜKER telepről. A mózeskosárnyi fával kapcsolatos kalandját, már megírta Obsidian. A kétszoba-cselédszobás lakásban általában csak a nagyszobában levő cserépkályhát fűtötték, az egész lakás onnan kapott meleget, az Obsidian hálóhelyéül szolgáló cselédszobába nem sok jutott belőle.

Katonaság. Volt egy hadnagy, aki néha bemutatóval egybekötött kiselőadást tartott a kétaknás kályhában való fűtés rejtelmeiről, de kijelölt fűtőknek (Obsidian szerencsére nem tartozott közéjük) valahogy nem sikerült elsajátítaniuk ezt a tudományt, meleg helyett inkább csak füstöt ontottak magukból a kályhák. Volt olyan is, hogy nőtlen tiszti szolgálat. Fűtési szezonon kívül ez majdnem jutalomnak számított, ki lehetett menni a laktanyából, feladat nem sok volt. Fűtési szezonban viszont, és ezt Obsidian sem kerülte el, egy embernek 18-20 kályhát kellett kisalakolni, a tüzelőt bekészíteni, és begyújtani. Ennyi kályhából mindig volt egy-kettő, amelyik nem gyulladt el elsőre, és szinte biztos, azoknak a szobáknak a lakói tértek haza először, ahol nem sikerült befűteni.

Fűtéssel kapcsolatban nincs semmi olyan élménye Obsidiannak, amire kellemes nosztalgiával gondolhatna vissza, persze vágyakozhatna egy sohanemvolt kandalló előtti medvebőrre, de igazából nagyon megfelel neki a mostani központi fűtés, az egész lakásban egyenletes meleggel. Reggel, amire felkel, már elindul a fűtés, délután, amire hazaér a munkából már meleg várja.

Aggódik, lesz-e gáz, aggódik ki tudja-e majd fizetni, de változtatni nem szeretne. Lehetősége se nagyon van rá.