Nem ott folytatom, ahol legutóbb abbahagytam.
Nagy regény következik arról, hogyan nem lettem ismét katona. :DDD
Van, aki órákat tud mesélni róla, hogyan nem lett katona, egy posztnyi írásra talán nekem is futja.
Elvileg hét hónappal még tartoztam a népköztársaságnak. Az egyetem befejezése után hamarosan küldtek is egy adatlapot a szombathelyi kiegtől, amit vissza is küldtem, ám időközben Zalába költöztem, úgy látszik ez olyan zavarokat okozott a nyilvántartási rendszerben, hogy két évig békén hagytak. Aztán csak rám találtak. Önként jelentkeztem tartalékos tiszti kiképzésre. Mert én olyan lelkes voltam. Aztán nem tudom, mi történt, de amikor legközelebb hívtak adategyeztetésre, azt közölték velem, három hónapos raktáros kiképzést fogok kapni. Próbáltam ellenkezni, hogy éppen most kezdek építkezésbe. Egy fiatal hadnaggyal beszéltem, megkérdezte hol tartok, és mindjárt mondta ő most fejezte be az építkezést, van bőségesen tapasztalata, amire eljutok addig, hogy ténylegesen el tudom kezdeni az építkezést, régen túl leszek a katonaságon. Akkor még erősen bíztam benne, hogy nem így lesz, de utólag be kell látnom, sajnos igaza lett volna. Hamarosan megkaptam a behívót. Átadtam a munkámat. Levágattam a hajamat. Fel kellett volna jegyezni a dátumot, ekkor voltam utoljára fodrásznál. Az ember amikor részese az eseményeknek, soha nem tudja mi az, ami utólag történelmi jelentőségűvé fog válni. Elutaztam Tápiószecsőre, a laktanyában kaptam egy vacsorát, behívatott a századparancsnok, és közölte velem, egyetemi végzettséggel és légvédelmi rakétás katonai kiképzéssel nem fog belőlem raktárost csinálni, hazaküldött azzal, hogy vár majd vissza hét hónapra. Minden esély megvolt rá, hogy tényleg vissza is menjek, hogy mégsem így alakult az egy példa arra, minden rosszban van valami jó, de erről majd később.
Építkezés.
Nem szerepelt a terveim között, féltem is tőle, jobb híján vágtunk csak bele.
Amikor házasságkötésünk után én is Zalába költöztem, annak rendje és módja szerint beadtuk az igényünket a tanácsnál OTP lakásra. A cégünknek is volt képviselője a lakáselosztó bizottságban. Minden évben elkérte az adataimat, hogy most biztos, és minden évben sajnálkozott, hogy éppen csak lemaradtam. Három év után aztán már kezdtem reménytelennek látni a helyzetet. Közben utánajártunk más lehetőségeknek. Családi ház építése így mindkettőnk családjától távol szóba sem jöhetett. Próbáltunk használt lakásokat megvenni, egy kicsivel mindig kevesebb volt a pénzünk, mint amennyi feltétlenül kellett volna. Végül Pici agy régi ismerőse beszélt rá bennünket, hogy szálljunk be hozzájuk társasház építésébe, valaki helyett, aki kislépett a társaságból. Úgy látszott, nem fog sokkal többe kerülni, mint egy lakótelepi lakás, és bíztunk benne, az építkezés viszontagságait is bírni fogjuk, így hát belevágtunk. Akkor még fogalmunk sem volt, mire vállalkoztunk.
Erről majd legközelebb.
