„…a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó."
Azt hiszem, ez a blogjaim mottójaként is megjelenő idézet egyértelművé teszi, nem vagyok éppen rendpárti, pedig a horoszkópok többsége szerint, mint Szűz jegyében születettnek kínosan rendmániásnak kellene lennem.
Nem ez az egyetlen, ami nem jött be.J
Rend a lelke mindennek. – mondja a közmondás, és miért is kételkednénk a közmondások igazságában.
Valóban az ember társadalmi lény, mint ilyennek szüksége van olyan szabályokra, amelyeket betartva létrejöhet egy nagyjából zökkenőmentesen működő társadalom. Igen nagyjából, és jó az úgy. A tökéletességhez nekem mindig valami embertelenség társul.
Miért is érzem magam mégis rosszul, amikor mostanában mindenki rendért kiált?
Már a rend fogalmával is bajban vagyok. Erősen leegyszerűsítve: Egy férfi számára az a rend, ha minden kéznél van, egy nő számára pedig, ha minden jól el van rakva.
Ha már egy családon belül ekkor különbségek lehetnek a rend értelmezésével kapcsolatban, van egyáltalán remény arra, hogy létezik egy olyan rend, amely az egész társadalom számára elfogadható? Vajon e rendért kiáltók ugyanazt a rendet szeretnék? Tartok tőle, hogy nem, de igazából ez nem is baj.
Mi lehet a rend forrása?
Lehet a hagyomány. „Nálunk ez így szokás.” Persze ez is lehet megengedő: nálunk ez a szokás, de elfogadom, hogy máshol más a szokás, esetleg még át is veszem tőlük, ha azt jobbnak találom. És lehet kirekesztő: Nálunk ez szokás, és minden, ami ettől eltér, rossz elfogadhatatlan és üldözendő.
Lehetnek a törvények. Ideális esetben, - ami, mint tudjuk, nem létezik – olyan törvények vannak, amelyeket mindenki elfogad, mert érti, vagy érzi, azokat betartva mindenkinek, így neki is jobb lesz, és csak a legszükségesebb korlátozza az ő egyéni szabadságát.
A valóságban a törvények mindig egy értékrendet jelenítenek meg. Lehet ráerőltetni a többség, vagy vélt többség (erre kaptunk felhatalmazást), vagy egy militáns kisebbség értékrendjét ráerőltetni az egész társadalomra, és mindent, ami azzal nem egyezik, károsnak, a törvény által üldözendőnek, büntetendőnek tekinteni. Azt hiszem, a rendért kiáltók is csak a saját értékrendjüket szeretnék ráerőltetni mindenkire.
Lehet tudomásul venni, egy társadalomban többfajta értékrend létezhet egymás mellett, amennyiben lehet, hagyni kell ezeket érvényesülni, és csak a legszükségesebb mértékben korlátozni.
A rend nem lehet cél, csak egy eszköz a jól működő társadalom érdekében. Célként mindig akkor szokott megjelenni, ha korlátozni akarják a szabadságot.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
Csak úgy eszembe jutott. Tudja valaki, kinek jelent meg kötete „A szabadság rendjéért” címmel?