Onagy Zoltán: Zsámboki szerető
Egy olyan regényről írok – egy kicsit zavarban is vagyok miatta – amelyet a régi bloggerek nagyon jó ismerhetnek, ha nem is regényként, de nagyon jól ismerhetnek, hisz valamikor, talán még a (blog)trabant korszakban olvashattuk a nolblogon.
Onagy Zoltán: Zsámboki szerető
„S a mese helyett érvényesül a sokkal döntőbb, ami sohasem témája vagy tárgya a regénynek – de maga a mű.”
A fenti mondatot Ottlik írta az Iskola a határon-nal kapcsolatban. Nálam Onagy regényénél inkább egy fordított folyamat játszódott le. Második olvasáskor, amikor már papíron, regényként olvastam, figyeltem oda a történetre is. Blogként olvasva a szöveg volt az elsődleges, egy valamennyire mindannyiunkat érintő élethelyzettel kapcsolatban.
„Esti Kornél új regényhősének az Esti Kornél nevet adta, és ettől remélte az önéletrajziság fölszámolását.”
(Esterházy Péter)
Hááát… Onagy sem könnyíti meg az olvasó dolgát, hogy elválassza az életet az irodalomtól. Talán nem is kell. Ha jó irodalom – márpedig ez jó irodalom – teljesen mindegy, hogy fiction vagy non-fiction.
Persze, ha valaki bulvárként olvassa…
Persze erre nem sok az esély.
Megnéztem a megyei könyvtár online katalógusát, ”természetesen” nem található meg. Nem jártam végig városunk könyvesboltjait, de nem tartom valószínűnek, hogy egyáltalán hallottak volna róla. Rendszeresen kapom az online könyváruházak ajánlatait, de Onagy könyve egyikben sem szerepelt. Egy átlagos olvasónak jóformán esélye sincs arra, hogy erről és sok más könyvről egyáltalán tudomást szerezzen.