A motor lassított - a villanyrakéták sziszegő hangja elhalt, kék csóvák kanyarogtak alattunk, gyűrűzve, mint a füstkarika. Lefelé ereszkedtünk, s néhány pillanat múlva, áttörve a párafelhőt, szárazföld tágult ki szemeim előtt.

Mennydörgés erejű emberi hang, angol nyelven, láthatatlan forrásból:

- Kiszállni!

Kábultan emelkedtem fel - lépni már nem kellett, a mozgó járda megindult alattam, aztán kicsúszott alólam, visszagöngyölödött. Oszlopcsarnokban álltam - az oszlopokon túl nyájas, megművelt liget, tropikus növények, pálma és agavé. Tág lépcsők, ajtók a falban, kivilágított feliratok, különös, idegen nyelven. Nyilván valami pályaudvarféle - de hol vannak a hivatalnokok?

Nem érek rá tűnődni - ahogy előrelépek, mintha valami gombot nyomott volna meg a lábam, dallamos füttyszó, szemem előtt gőzoszlop csap fel, szétnyílik -, s a középen ott áll egy barna képű, malájszemű, egyébként finom, fekete selyemből szabott, lenge és mégis frakkszerűen elegáns egyenruhába bújtatott férfialak. Mosolyogva, várakozással néz.

- Hol vagyok? - kérdem kábultan.

- Nem tudja olvasni a feliratokat? - kérdezi hibátlan angolsággal. - Persze, idegen. Új-Zélandban méltóztatott leszállni.

Csaknem elkiáltom magam.

Új-Zéland? A vadak szigete?

Felhúzza ferde szemöldökét.

- Uraságod történelmi ásatások ügyében fáradt el hozzánk?

Aha... persze! Megint megfeledkeztem magamról. Nem szabad elárulnom, hogy 1929-ből, száz év előttről érkeztem. Nagyot változott a világ! Úgy kell tennem, mintha... Hanyagul odavetem.

- Valami jó szállodát...

- Hogyne. Minden rendben. A kormányzóság tudja már, hogy más törzsbeli szállt le. Várják a tanácsban, teljes ülés. A negyedik oszlop mögött áll a csőkocsi, azonnal beszállítja. Tessék odafáradni.

- Köszönöm, izé... nem kísérne el?

Csodálkozva néz rám.

- Innen? Pardon - én e pillanatban a központi kaszárnyában tartózkodom, kétszáz kilométernyire Értelmességedtől.

Most velem forog a világ. Őrülttel állok szemben?

- Bocsánat - mentegetőzik -, nem tudtam, hogy rossz a készüléke... Én nem eredetiben jelentem meg Értelmességed fogadására... csak ide vagyok vetítve...

Kinyújtom a kezem, hogy a vállára tegyem - a kezem párás levegőbe mélyed, lehanyatlik. A látomás áll, mosolyog.

- Tehát - a csőkocsiban! Viszontlátásra! A tanács várja!

Kattanás. Előrelépek - az alak eltűnik, levegővé válik, mint bűvész kezében a csontgolyó.

A szemem dörgölöm, félálomban tántorgok előre, az oszlopok mentén. A negyedik mellett észbe kapok - kényelmes karszék kínálja öblét, falba épített hajócska orrán. Halkan berreg. Beleülök - villany pattan, fal csapódik, zsilip ereszkedik le -, aztán csak azt érzem, hogy repülünk, sötét csőtorokban.

Két perc múlva ajtócsapódás. A csőkocsi kigurul velem - nagy terem közepén találom magam -, a karszék felemelkedik, pódiumon vagyok. Előttem hosszú asztal - az asztal mellett mintegy húsz férfi, zöldessárga arcú, egzotikus típusok, a földrajzkönyvekből jól ismert ausztráliai fajta. De a ruházatuk kifogástalan.

- Üdv, idegen!

Ezt a középen álló mondja, akinek fejét vékony aranycsík díszíti, felemelt karral. A többi, keresztbe rakott kezekkel, mélyen meghajol.

- Üdv, kormányzó! - kiáltom elragadtatva. - Boldog vagyok, hogy itt lehetek önök közt - boldog vagyok, hogy eljöttem e kor... izé, hogy megértem ezt a kort - az emberi szellem és kultúra és civilizáció végleges diadalát -, a kort, amelyben így fogadják a győzedelmesen meghódított Földgolyónak távoli gyermekét... így fogadja annak az Új-Zélandnak kormánya... mely csekély száz év előtt még... úgy szerepelt, a naiv, rémüldöző európai embergyermek - képzeletében... mint valami mesebeli őserdő... ahol kannibálok fenyegetik szörnyű halállal a közéjük csöppent boldogtalant... Győzött hát a diadalmas technika! Egyenlőség és testvériség e világon!... Új-Zélandban repülőgép és rádió és vetítőcsoda és csővasút... és száz csodálatos vívmánya az Ész és Belátás géniuszának... és ez a fogadtatás!... bocsássanak meg... nem tudok beszélni az örömtől... köszönöm, uraim, köszönöm.

Könnyek fojtogatják a torkom, dadogva hajlongok.

A kormányzó elismeréssel és büszkén bólogat. Udvariasan szerénykedik.

- Ó, idegen - ez csak természetes! Nem élünk a sötét középkorban - csak természetes, hogy úgy fogadjuk a más törzsbelit, ahogy azt művelt és felvilágosodott nemzetek önérzete előírja - s ahogy tudomány és civilizáció és higiéné - ne feledjük: főként a higiéné - mai fejlettsége lehetővé teszi! Kérem Értelmességedet, érezze jól magát közöttünk - mi mindent meg fogunk tenni, hogy délutánját kellemesen és élvezetesen és egészségesen - ne feledjük: egészségesen! töltse el közöttünk! Öt órára színielőadás lesz az Élő tükör moziban, tiszteletére - hat órakor sportünnepély és nyolckor ünnepélyes búcsúztatás a Tam-Tam székesegyház kupolacsarnokában, ahol nemzeti dalokat ad elő zeneakadémiánk igazgatója, hogy a tíz órára tervezett bankett vendégei emelkedett és vidám hangulatban gyűljenek össze a kedves alkalomra, amit Értelmességed nagylelkű, szíves megjelenése tett lehetővé számunkra! - Parancsol valami frissítőt?

Az utolsó kérdés kedves, de az előzmények ünnepélyes tónusához képest furcsán kedélyes váratlansága kicsit kizökkentett hangulatomból. Igyekeztem én is elfogulatlanul felelni.

- Ó, köszönöm... nem vagyok éhes... egyébként a repülőhajón már ebédeltem... A bankettig kibírom, majd ott jó étvágyam lesz legalább...

Meglepetve nézett rám, aztán társaira vetett egy csodálkozó pillantást, akik értetlenül vontak vállat.

- Pardon - mondta kicsit zavartan -, úgy látom, nem egészen tájékozott nemzeti szokásainkban... Ami a bankettet illeti, nem értem, hogy gondolja Értelmességed... a banketten nemigen szerepelhet már Értelmességed étvágya, legfeljebb a miénk...

- Hogy érti ezt kormányzó úr? A bankettre nem szokták meghívni az ünnepeltet?

- Istenem - ha Értelmességed ezt meghívásnak nevezi... Mindenesetre biztosíthatjuk róla, hogy nemzeti hagyományaink szent szokásait a modern civilizáció, emberszeretet, és higiéné - ne felejtsük el! higiéné! - legteljesebb figyelembevételével szoktuk végrehajtani. Értelmességed testi alkalmasságát kiváló orvostanárok fogják megvizsgálni, s mielőtt a sterilizált villanykemencébe kerülne, az ország legkitűnőbb sebésze végzi el Értelmességed feltrancsírozását, a tekintetbe vehető mártások és körítések szem előtt tartásával.

Most értettem meg végre.

Az estére tervezett bankettet nem annyira nekem, mint inkább belőlem óhajtják rendezni.

Hova hoztak engem? Erdőben vagyunk?

No mindegy - fő, hogy az emberiség fejlődik.