Vízkereszt, vagy bánom is én

Vízkereszt, vagy bánom is én

Új fordítás, új cím. Nádasdy Ádám követte el. Nem vettem magamnak a fáradságot, hogy utánanézzek más fordításoknak. Így első hallásra semmi extra.

Mit várhat az ember egy közismert vígjátéktól? Természetesen egy szórakoztató színházi estét. Látszólag hálás feladat a színészeknek olyan szerepeket eljátszani, ahol valamennyire egy kicsit mindenki más, mint aminek valójában látszik, de meg lehet-e mutatni az álarc mögötti arcot, vagy ott is csak egy álarc van.

A rendező talán legnagyobb érdeme, hogy a szereplők felül tudtak emelkedni önmagukon, manírjaikon, modorosságukon, vagy ha mégsem, az sem lóg ki a darabból, illik az általa játszott figurához.

Orsino herceg első megszólalása szerelmes ifjúként nagyon hamisnak tűnt, de igazából nem is szerelmes ifjúként szólalt meg, hanem egy aranyifjúként, akinek nem szoktak ellenállni. És végül mindegy is, ha nem jön be Olívia, ugyanolyan jó Viola is.

…bánom is én.

Viola vagy Cesario. Csak ruha teszi. Ugyanolyan hódító férfiként, mint nőként, és Cesariot tökéletesen helyettesíti Sebastian.

…bánom is én.

Minden csak játék.

Törvényszerű, hogy főszereplővé válik Malvolio a sárga térdharisnyájával, és biztosak lehetünk benne, a bosszú, amit megígért valódi bosszú lesz.

Volt néhány indokolatlannak és erőltetettnek tűnő megoldás. Bár lehet, volt akinek éppen ezek jöttek be.

Végül nem hagyhatok ki egy mondatot kedvenc kritikusomtól:

„Csiszár Imre egészében lazább szerkezetű (a feszesebbre komponált részek Feste „okoskodásaiban”, illetve Olívia és Viola (Cesario) dialógusaiban nyilvánultak meg), inkább a változó intenzitású jelenetekre összpontosító felfogása azt tükrözte, mintha a rendező elsődlegesen Nádasdy fordításának szöveghű színpadi formanyelvvé történő adaptálására koncentrált volna.”

Hát ez gyönyörű. Köszönöm Szemes úr.