Csak egy szál virág a fegyver a kézben, de nekünk áll a barikád,
Nézd, ott repül egy macskakő, virágozzék száz virág!
Tegnap Tolcsvay László koncertjén voltunk a zsinagógában (Városi Hangverseny- és Kiállítóterem), egybekötve Péreli Zsuzsa kiállításával, mintegy családi vállalkozásként. Majdnem a kezdetektől kapcsolatban voltam Tolcsvayék zenéjével. 68-ban már voltam az akkor még Tolcsvay trió koncertjén, az Egyetemi Színpadon, és aztán öt éven keresztül rendszeres látogatójuk voltam.
A tegnap elhangzott egy dal, amit eddig nem ismertem. A szövegét Sziámi írta. Tolcsvay László mintha dalnak nevezte, mintha együtt élték volna át Sziámival 68-at. A felvezetőben elhangzott, 68-ban ő tökéletesen szabadnak érezte magát.
Nos, igen. Írtam már erről, én is így éreztem, és azt hiszem nagyon sokan voltunk így. Persze, illúzió volt. Ha csak az én illúzióm lett volna nem is foglalkoznék vele, de ha sokan éreztek így, kell, hogy legyen valamilyen oka. És miért tűnt el ez az érzés olyan gyorsan? Miért lettünk csalódottak és kiábrándultak?
Egyáltalán: Miért hagytuk, hogy így legyen?
Hogyan vált a szabadság, ami a rendszerváltás idején még sokakat lelkesítő hívó szó volt, mára majdnem szitokszóvá? Miért kellett Orbán Viktornak hangsúlyozottan megtagadnia 68 örökségét?
Örkény István: Az élet értelme
Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú.
Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú.
Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmadrangú valami.
Hát akkor mi?
Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.
Várj csak, hátha jön egy alkalom, ahogy '68-ba' jött,
Szólsz majd néhány fontos szót megint, és átsétálsz a víz fölött.
Akkor még úgy gondoltuk, ennyi jár, mindez így természetes,
Röhögtünk volna, ha valaki mondja: - Ez egyszer még legenda lesz!
Csak egy szál virág a kézben, de nekünk áll a barikád,
Nézd, ott repül egy macskakő, virágozzék száz virág!
Neked már nyolc, de nekem hatvannyolc, az volt az első kultúrsokk,
Szép számmal jártak köztünk akkortájt Madonnák és Krisztusok.
Neked már nyolc, de nekem hatvannyolc, tudom, mi az, mi visszahúz,
Jelszó, ha volt, akkor csak annyi volt: - Szeretkezz, és ne háborúzz!
Csak egy szál virág a kézben, de nekünk áll a barikád,
Nézd, ott repül egy macskakő, virágozzék száz virág!
Ne gondolj semmi rosszra (jóra sem), ha eltűnik egy macskakő,
Ma már a Bartók Béla úton nem lakik összeesküvő.
Várj mégis, hátha jön egy jó barát, ahogy '68-ba' jött,
Szól hozzád néhány fontos szót megint, s te átsétálsz a víz fölött.
Csak egy szál virág a kézben, de nekünk áll a barikád,
Nézd, ott repül egy macskakő, virágozzék száz virág!
Csak egy szál virág a fegyver a kézben, de nekünk áll a barikád,
Nézd, ott repül egy macskakő, virágozzék száz virág!
