lesz-e oly hitvány szerető, ki megbocsátja majd
– fejed kóros ölébe fogva – a gyávaságodat?
MENEKÜLTÉL A SZERELEMHEZ
Menekültél a szerelemhez, szeressen simogatva téged,
adjon számodra nyugalmat, menedéket,
rubintos-öv asszonyi csók fonódjék szívedre, szavadra,
s ne legyen neked sohase Segesvár, Balatonszárszó, se Abda.
De látnod kell, ez a tüzes kráter a te lakásod, ruhád és minden dolgaid burka.
Feszülj a század keresztjére, mintsem menekülj sírva és térdreborulva.
Zsellérek dallal-vert ivadéka, ne leld meg már nyugodalmad,
ha néked nyugodalmat nem a harc ad,
ha mint a sarki fűszeres, bezársz és hazaballagsz este,
és nem veted a szívedet kormos, véres tüzekbe,
ha nem hallod örökösen: menetelnek feléd a csizmák,
álmodó életed felé jönnek a Segesvárok, Abdák…
Ha álmodó szemed fölé stroncium-felhők szállnak,
s te lágy dalokkal integetsz a tefeléd intő halálnak,
lesz-e oly hitvány szerető, ki megbocsátja majd
– fejed kóros ölébe fogva – a gyávaságodat?
(Ladányi Mihály)
