Kivételesen nem szépirodalom.
Kivételesen nem szépirodalom.
Nánay István: Profán szentély
Színpad a kápolnában
Az Egyetemi Színpad története.
A történet egy részének, ha csak nézőként is, én is részese voltam. Mondjuk úgy az Égigérő vascsicsergőtől a Vörös rekviemig (~1967-1975).
Talán nem túlzás, ha azt mondom, az ott látott előadások nagymértékben hatottak, az ízlésemre, világnézetemre. Mellőzve a szubjektivitásomat, akkor is letagadhatatlan, a korszak meghatározó kulturális intézménye volt.
A szerző aktív részese volt a színpad munkájának, erős érzelmi kötődéssel. Ugyanakkor a könyvben teljes mértékben mellőzi az anekdotázást, színes történeteket. Szigorúan tárgyszerűen, dokumentumokra támaszkodva írja meg a színpad történetét. Egyéni véleménye az események súlyozásában, egyes időszakok kiemelten kezelésében jelenik meg.
Az akkori központilag kézivezérelt kulturális életben szinte szükségszerű volt, egy szabadon gondolkodó alkotókkal működő, struktúrán kívüli intézmény összeütközésbe kerül a politikával. És sokszor adtak az egyéni sérelmeknek. irigységnek, konkurencia harcnak politikai színezetet.
Hányszor kaptuk meg végső érvként, akár műszaki kérdésekben is: politikai ügyet csinálok belőle.
Talán szerencsés csillagzat alatt született, az Egyetemi Színpadnak sikerült túlélni a támadásokat, ha néha tisztáldozat árán is. Születhettek nagyszerű előadások: Karnyóné, Pokol nyolcadik köre, Gyilkosok éjszakája…
Létrejöhettek legendás előadóestek: Mensáros László: XX. század, Izgága Jézusok (Latinovits Zoltán, Mezei Mária, Cserhalmi Anna)
A kötet DVD mellékletén van egy riportfilm az 1991-es búcsúelőadásról. Mélykúti Ilona kérdezi Fodor Tamást az 1971-es előadóestjéről, amin a riporter (és én is) még egyszerű nézőként volt jelen, és amit betiltottak, majd újra engedélyezték. Fodor Tamás elmondta, később panaszkodott neki egy pártvezető, az egész pártbizottságnak verseket kellett olvasnia miatta. Legalább ennyi haszna volt.
Egy visszaemlékezés a könyvből Jancsó Miklós: Oldás és kötés című filmjének 1963-as premier előtti vetítésére:
„Már éppen túlsúlyba kezdtek jutni a kiragadott részleteket bírálóhangok, amikor hátulról az ötödik sorból jelentkezett valaki. Ugyanabban a sorban ültem, jól emlékszem rá. Fehér inget viselt, kihajtott gallérral.
Sovány szőke fiú volt, beszéde közvetlen, szerény és határozott. Ő is kérdezett, de szinte úgy, hogy az szinte válasz volt az előző butuska kérdésekre. Azután elmondta, hogy ő hogyan érti egyik-másik szimbólumot. Nyilvánvalóan egyetemista volt, nem használt filmes zsargont, nem mondott okoskodó frázisokat. Amikor befejezte, Jancsó azt mondta: neki már nincs mit hozzátenni, de kéri az illetőt, hogy a vita végén keresse meg, szeretne beszélni vele.
Mi pedig hálásak voltunk a fiúnak, mert segített nekünk megérteni a filmet. Megjegyeztem a nevét. Grunwalsky Ferenc.”
Ezt olvasva déja vu érzésem támadt. 1975, Grunwalsky Ferenc: (micsoda véletlen) Vörös rekviem, premier előtti vetítés. Utána beszélgetés. Okoskodó, néha már kekeckedő, hozzászólások egyetlen kivétel egy hölgy, értő, értelmező, a lényeget érintő hozzászólásaival. A beszélgetés végén Grunwalsky odament hozzá, az első kérdése az volt: Ugye te nem eltés vagy?
Amúgy fogalmam sincs, ki volt a hölgy.
Ha jól emlékszem ez volt az utolsó találkozásom az Egyetemi Színpaddal.
