És most itt állok teljesen összezavarodva, fogalmam sincs, mi a művészet.
Az És-ben jelent meg Tőzsér János – Bács Gábor: A kamionsofőr, a Szökőkút és a Mona Lisa című írása. Nem fizető olvasók csak az alábbi bevezető részt tudják online olvasni:
„Kovács János kamionsofőrt nem érdekli a művészet. Könyveket nem olvas, filmeket nem néz, kiállításon és hangversenyen is csak gyerekkorában volt. Tegyük fel, hogy egy nap Kovács kamionsofőr valami kozmikus véletlen folytán betéved egy galériába, és megpillantja Duchamp Szökőkútját. Döbbenten áll az alkotás előtt, majd így szól a mellette állóhoz: „ez nem művészet! A Mona Lisa az művészet, de ez nem az!”.
Tanulmányunk két részből áll. Az első részben azt a kérdést vizsgáljuk, hogy mi tesz valamely dolgot műalkotássá. A második részben pedig amellett érvelünk, hogy Kovács kamionsofőrnek igaza van.”
A továbbiakban kénytelenek leszünk az én (félre)értelmezésemre hagyatkozni.
Igaz a szerzők nem is ígérték, de nem kapunk választ arra, mi tesz egy dolgot műalkotássá. Csupán azt állítják egy műalkotást perceptuális tulajdonságai alapján lehet műalkotásnak nevezni.
(Valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki nincs tisztában azzal, mik azok a perceptuális tulajdonságok, így utánanéztem, és észlelhető, érzékelhető tulajdonságnak dekódoltam.)
Egy magamfajta buta műszaki értelmiségi számára ez egy kicsit a spanyolviasz feltalálásának tűnik. Persze, hogy kell lenni perceptuális tulajdonságának egy műalkotásnak. De, hogy pontosan milyen perceptuális tulajdonsággal kell rendelkeznie egy műalkotásnak, azzal nem foglalkoznak, rábízzák azt művészettörténészekre, esztétákra és kritikusokra, hogy aztán cáfolhassák azt.
Pedig hát tényleg jó volna egy olyan definíció, ami alapján, ha számba vesszük valaminek a perceptuális tulajdonságait, egyértelműen rámondhatjuk, igen ez egy műalkotás. Tartok tőle, az említett szakemberek soha nem fogják definiálni ezeket a tulajdonságokat, mert egyszerűen nem lehet.
A továbbiakban a szerzők számba veszik a műalkotásokra alkalmazott, szerintük helytelen, definíciókat.
Egy dolog attól műalkotás, hogy valamilyen szakmai zsűri vagy művészeti intézmény annak nyilvánítja.
Ez így nagyon leegyszerűsítőnek hangzik, és eléggé pragmatista megközelítés, de ezt a mondatot szó szerint idéztem a cikkből. Persze, hogy egy műalkotás bekerüljön egy kiállításra vagy a műkereskedelem hálózatába, ahhoz általában szükség van a szakemberek jóváhagyására, de nem attól válik műalkotássá. Ebben akár egyet is érthetnék a szerzőkkel, de az ennek cáfolatára felhozott, elkészült és azonnal meg is semmisült Leonardo képet említeni, a legendák körébe tartozik.
Mások szerint egy dolog attól műalkotás, hogy ahhoz esztétikailag viszonyulunk.
Sok mindenhez viszonyulhatunk esztétikailag, egy kavicshoz, egy autóhoz, egy nőhöz, amitől azok még nem válnak műalkotássá, de kétségtelen a műalkotásokhoz esztétikailag is viszonyulunk. És Kovács János kamionsofőr sem egyenesen a Marsról érkezett, amikor megpillantotta a Mona Lisát, és abban, hogy azt művészetnek minősítette benne volt annak a kulturális közegnek az esztétikai viszonyulása, amiben élt, ami hatással volt rá.
Megint mások szerint egy dolog attól műalkotás, hogy tudatos művészi kifejezési szándékból ered.
Vannak gondjaim ezzel a definícióval is. Önmagában valóban nem elég a szándék, de azt nem tagadhatjuk, egy műalkotás létrehozása elsősorban szellemi tevékenység, és tényleg nincs műalkotás művészi szándék nélkül, még ha az alkotó ezt sokszor tagadja is. Hogy a Mona Lisa akkor is műalkotás lenne, ha kiderülne, azt egy a műterembe beszabadult gorilla festette? Majd ha egy gorilla fest egy ilyen képet, elgondolkodhatunk rajta, helyesek-e művészetről vallott nézeteink. Addig csak fárasztó spekuláció.
A cikk második részét röviden elintézem. A szerzők szerint Duchamp Szökőkútja (ha valaki nem tudná, miről van szó: egy piszoár) azért nem műalkotás, mert perceptuális tulajdonságai alapján nem különböztethető meg egy másik, teljesen hétköznapi, nem műalkotásként funkcionáló piszoártól.
Meggyőzően hangzik. Igazuk van?
MI MINDENT KELL TUDNI
Érvényes két díjszabási övezet beutazására, egy órán belül, legföljebb négyszeri átszállással, a felszállóhelytől az utazás céljához vezető legrövidebb útvonalon. Átszállni csak keresztezéseknél, elágazásoknál és végállomásokon lehet, de csak olyan kocsira, amelynek útvonala az előzően igénybe vett kocsik útvonalától eltér. Egy utazás során csak egy Duna-híd és minden útvonal csak egyszer érinthető.
Kerülő utazás és útmegszakítás tilos!
(Örkény István)
Vajon Örkény eme kis egypercese művészet? (A fiatalabbak kedvéért: ez a szöveg egykor az autóbusz átszállójegyeken volt olvasható.)
Visszatérve Duchamp Szökőkútjához. Ha csak a perceptuális tulajdonságait tekintjük is, azok közé az is beletartozik, hogy hol helyezték el és milyen címet adott neki, és ezek a körülmények olyan többletjelentést adhatnak neki, hogy akár műalkotásnak is tekinthetjük.
Persze egy percig sem állítom, hogy valóban műalkotás.
Gyanítom, hogy Duchamp provokációnak szánta. És mindjárt el is jutottunk a tudatos alkotói szándékhoz.
Ami szerzőink szerint nem számít.
És most itt állok teljesen összezavarodva, fogalmam sincs, mi a művészet.
