az árny-nyelv lafatyol iramló habokat
s az eleven kutya egy csepp nélkül marad.
A kutya szomjazott. Mert kútra nem talált,
loholt, s a meredek folyóparton megállt,
hol hűvös mélyben a két földpárkány között
elérhetetlenűl a sok víz gyöngyözött;
míg a mélység előtt négy lába megmeredt,
nyaldosta hasztalan a száraz hő leget.
De a vágyott habon árnyékát látta lenn:
bozontos kutyafej rezeg a gyors vizen,
az árny-nyelv lafatyol iramló habokat
s az eleven kutya egy csepp nélkül marad.
(Weöres Sándor)
