Semmi politika.
Semmi politika.
Az unokám elvitt bennünket majálisozni. Nem szó szerint, de mégiscsak az ő kedvéért mozdultunk ki itthonról.
Pálinka és Mangalica Majális. Nem egy hagyományos majálisi rendezvény. Több napos program a sportcsarnok előtt, magába olvasztva sok, máskor önálló, rendezvényt. Szerdán délután néztünk körül, nem nagy érdeklődéssel, szörnyülködve az árak színvonalán. Annál több érdekes volt egy három és fél évesnek. Ugráló vár, kis vasút, körhinta. Igen az árak itt is, de ki tud ellenállni az unokája kérésének. Egy zápor idő előtt hazazavart bennünket, és kímélte a pénztárcánkat.
Elsején a hagyományos városi helyszín Alsóerdő. A neten semmi információt nem találtam az ottani programokról, csak egy közlemény, miszerint délután lezárják az Alsóerdei utat, utalt rá, nem fogunk potyára elmenni a város túlsó végére. Az útlezárás miatt elég sokat kellett gyalogolni, amit Panna elég nehezen viselt el, egy lufi ígéretével lehetett csak lelkesíteni. Szerencsére az olcsóbb típus tetszett neki.
Már útközben feltűnt, nincs az a hömpölygő tömeg, mint egykor. A környezet ugyanaz, mint régen, a Napközis tábor és környéke. (Nem tudom, funkcionál-e még napközis táborként.) Színpad, sörsátor, vattacukor és lufi árusok, körhinta, ugráló vár (az utóbbi talán régen nem volt). Az árak hasonlóak, mint a Sportcsarnoknál. Csak amíg régen szinte elviselhetetlen volt számomra a tömeg, most gyéren ácsorgó és sétálgató emberek, a sörsátraknál is jutott mindenkinek ülőhely, aki éppen arra vágyott. Régen a színpadnak közelébe sem lehetett jutni, most pedig üres tér tátongott a színpad előtt.
Néhány fellépő műsorába belehallgattunk. Egy népdal- és nótakör a műsoruk végén közkívánatra és hosszas unszolásra elénekelt az Itt van május elsejét. Egykor talán őket sem kellett volna ezért unszolni. Hallottunk még egy helyben híres – szerintem egészen jó – gitáros énekest, aki mellesleg a majális főszervezője is volt. Az ő műsora is a múltat idézte, nagyrészt Illés, Tolcsvay és Fonográf dalokból állt.
Összefutottunk néhány ismerőssel is, talán a véletlen hozta így, de valamennyit a régi, 91-ben megszűnt munkahelyemről ismertem.
– Jöttetek egyet nosztalgiázni? – volt az első kérdésük.
Gondolom, mert ők tényleg azért jöttek.
Közben bennem egy másik emlék idéződött fel, a VIT-vágta megyei döntője ’85-ből, amit szintén ezen a helyszínen rendeztek, és valahol a mai színpad helyén volt a csapatunk főhadiszállása.
Panna most evett életében először vattacukrot.
