Vagy bizakodva tekintek a jövőbe?

Talán az egyetlen kép, amin együtt vagyok a nagyszüleimmel, vagy egyáltalán, olyan kép, amin a nagyszüleim szerepelnek. Ami az apai ágat illeti. Anyai ágon ennyi sem. Mintha a nagyapámról láttam volna egy katonaképet.

Nem amatőr képnek látszik. Egy vándor fényképész készítette? Vagy fogta magát a család, befogták a lovakat és beszekereztünk Sárvárra? Esetleg vonatra szálltunk, úgy mentünk? Nem tudom.

Két évesnek saccolom magamat Akkor nagyapám hatvan éves volt, nagyanyám három évvel idősebb. Többnek látszik a különbség.

A nagyapám került a házasság révén a faluba. Nem tudom, hogyan ismerkedtek össze. Nem hiszem, hogy szerelem volt első látásra. Nehezen tudom elképzelni a nagyanyámat csinos fiatal lánynak. Veleszületett szürke hályog miatt az egyik szemét el is vesztette, a másikkal sem sokat látott. Talán valaki „szerezte” őket egymásnak.

Annak ellenére, hogy nagyanyám volt a falubeli, róla tudok kevesebbet. Úgy tűnik, ő volt a család utolsó sarja. Csak távoli rokonairól tudok. Soha nem mesélt a gyerek vagy fiatal koráról. Egy apróság. Egy házban éltünk, bár leválasztott lakásban, de nem emlékszem, hogy láttam volna fejkendő nélkül.

Nagyapám sokkal közlékenyebb volt, mesélt a katonaságról, hadifogságról, budapesti kalauzkodásáról, néha gyerekkori élményeiről is, és ha néha ellátogattunk a szülőfalujába, a fél falut végig kellett járni, mert mindenki rokon volt.

Én csak bámulok a semmibe.

Vagy bizakodva tekintek a jövőbe?