Annyira a demográfiai hullám csúcsán (Ratkó korszak) születtem, hogy a faluban mi voltunk az egyetlen évfolyam, melynek két osztályt indítottak az iskolában. Magától értetődő volt számomra, hogy az A-sok, azaz mi, mindenben különbek, mint a B-sek. Persze osztályon belül a tacskándiak különbnek tartották magukat az aaszegieknél. (Ezzel a kettőzött aa-val a hosszan ejtett a hangot próbálom jelezni.) Nem beszélve a tanárokiakról vagy röviden tanáriakról, ami én is voltam, és akik egészen különleges státuszban voltak. És hát hiába volt valaki tacskándi, ha egyúttal proletári is volt, akkor csak egy hajszál választotta el az aaszegiségtől, és suttonyiak még az aaszegiek között is páriának számítottak. Ugyanakkor senki sem  gondolta,  attól, hogy valaki tacskándi A-sabb lenne egy suttonyinál, hiszen az  A-sságnak csak a B-ésséggel kapcsolatban volt jelentése. Ugyanígy a gérceiségnek is csak a nem-gérceiséggel kapcsolatban lehetett értelme. Gérceinek számított a szomszéd Béla is, aki ugyan Pesten élt, és havonta egyszer ha hazajött, és olyankor egy bömbölő táskarádióval a vállán közlekedett a faluban. Csóválták ugyan a fejüket az emberek, de senki nem gondolta magáról, hogy gérceibb lenne, mint Béla. Persze, ha miskei lett volna…

Amikor Pesten kezdtem el középiskolába járni, azonnal mély identitás válságba kerültem. B osztályba kerültem. Fel kellett adni addigi A-sságomat, és az addig gyűlölt B-ésséggel kellett volna azonosulnom. Ugyanakkor elvesztettem tanárokiságomat, elvesztettem gérceiségemet, egyszerűen vazs megyeivé váltam, és semmivel sem lettem vazs megyeibb, mintha sitkei vagy (ó borzalom) miskei lettem volna. Angyalföldön laktam, de Budán jártam iskolába. Teljesen gyökértelenné váltam.

Ezek után mondja meg valaki, mi az, hogy magyarabb.

„… majomkézben majomfegyver,

a majmoké a világ.”