Egy amatőr pszichopata[1] feljegyzései.

Egy régi új blogger – ezereves – inspirált erre az írásra.

A félreértések elkerülése érdekében, ez az írás nem ezerevesről szól, ő csak az ötletet adta.

Család és félelem. Látszólag egymástól teljesen távol álló fogalmak. Miért is kellene egy családban félni? Hisz a család egy szeretetteljes közösség, tagjai egymást védelmezik és támogatják, biztosítja a család tagjainak személyiség fejlődését, támogatja ambícióikat. Vagy mégsem?

Egy hagyományos, tekintélyelvű családban, eleve leosztott szerepekkel, szinte magától értetődő a félelem, nehogy már valaki is megkérdőjelezze, hol a helye a családban.

Normális esetben van két ember, akik vonzódnak egymáshoz, szeretik egymást, úgy érzik, kapcsolatuk eljutott oda, hogy együtt élhetnek. Joggal várhatnánk, nem legyőzni akarják egymást, nem megváltoztatni akarják egymást, hanem megpróbálják megvalósítani azt, amit fentebb a családról írtam. Igazán nem is értem, ha szeretek valakit, azt azért szeretem, mert olyan, amilyen. Miért akarnám akkor megváltoztatni őt, hogy olyan legyen, akit esetleg már nem is szeretek? De miért is keresek én a szerelemben logikát.

Nem gondolok én olyan állandóan mosolygós, mindenben egyetértő kapcsolatra, hisz két ember együttélése szükségszerűen konfliktusokkal jár. Kompromisszumokat kell kötni, kölcsönösen adni és kapni, néha feladni magunkból valamit. És nem patikamérlegen méricskélni, mit adtam és mit kaptam. Úgy nem működik.

És mégis.

Hányan éreznek késztetést arra, hogy terrorizálják a családjukat? A skála nagyon széles, az érzelmi zsarolástól a lelki terroron át a fizikai bántalmazásig terjed.

Eredmény? Félelem, szorongás, titkolódzás, hazudozás, szerepjátszás. Menekülés otthonról, mindenféle ürügyek keresése, hogy ne kelljen otthon lenni.

Egy olyan játszma, amiben mindenki veszt. Mert ne legyenek kétségeink végső soron a terrorizáló is veszt.

Nem lenne jobb egy olyan játszma, ahol mindenki nyer? Nem lehetetlen, van is rá példa, elég sok.

Lehet persze kérdezni, a partner miért nem száll ki egy ilyen kapcsolatból. Egyszer talán majd erről is.

Mindenesetre kívülről minden sokkal egyszerűbb látszik, mint belülről megélni valamt.

[1] Nem szeretek magyarázkodni, de úgy érzem, ezt mégis meg kell magyarázni., túl egyéni és túl áttételes. Már nem emlékszem, hol és mikor olvastam, idővel minden pszichiáter egy kicsit pszichopatává válik. Valami ilyen értelemben próbálom jelezni, pszichopatának is csak amatőr vagyok.