Hol voltam

Hol voltam, hol nem voltam. Hol nem voltam, hol nem voltam?! Nagyon sok helyen nem voltam. Hol vagyok, hol nem vagyok. Itt vagyok és mesét írok. Hol leszek, hol nem leszek. A mesémben benne leszek.

Volt egy király, nagyhatalmú. Parancsot adott, szigorút. Király volt, mást mit tehetett? Minden legény harcba szálljon, a sárkánnyal megbirkózzon. Jutalmat is ígért érte, fele lányát feleségül. Másik fele megy magától, nem szakadhat el magától.

Parancs, parancs. Mit tehettem? Elindultam harcra készen. Elindultam sárkányt vívni, háborúzni, öldökölni. Fél királylányt hódítani.

Gyönyörű volt a fél királylány, de még szebb a másik fele. Én ránéztem, ő rám nézett…

Fenn a hegyen élt a sárkány. Kerek tábla az ajtaján: Make love, not war! – szólt az írás. Hippi sárkány, nem is vitás.

Hagyjál engem kedves vitéz. Nem kell nekem a királylány, sem a fele, sem az egész. Nem akarok öldökölni, tűzokádni, harcot vívni. Van már nekem szép barátnőm, háromfejű, formás keblű, hosszú combú sárkányleány. Csatákat az ágyban vívunk, no meg réten, erdőn-mezőn, szerelmesen összebújva, egymást tépve marcangolva, hol gyengéden, hol vadulva, egymást végig csókolgatva, olykor véresre karmolva.

Édes kincsem, galambocskám…, gyönyörű szép fél királylány! Jössz-e hozzám feleségül? Nekem adod-é a szíved, és a kezed, és a tested?

Jó vitézem, szívem tiéd, de a kezem nem adhatom, arról csak az apám dönthet. Ám a király hajthatatlan, sárkányt ölni kötelező, anélkül nem lehet esküvő.

Sto gyélaty? Most mit csináljunk? Hogy teljesülhet a vágyunk, egymáséi hogyan legyünk? Szökj meg velem, fél királylány, egyszer apád megbocsát tán.

Megszöknék én, ha tehetném. Zordon őrök vigyáznak rám, szemmel tartva éjjel-nappal. Egy lépést sem tehetek, amit apám nem enged meg.

Mire téged szeretni tudnálak…

Kedves sárkány segíts nekem, megszöktetni szép szerelmem. Hippi sárkány a szerelmet teljes szívvel támogatta. Felkapott a hátára, repültünk a palotába. Tűzokádott, nagyot bődült, szerteszét szaladtak az őrök. Boldogan jött fél királylány, követte a másik fele.

Faluvégén, kis kunyhóban…

Ugyan, dehogy! Volt énnekem szép lakásom, városszéli lakóparkban. Odavittem a királylányt, beteljesülni a vágyunk. Egymás ruháját letéptük, türelmetlen szerelmünkben. Három nap és három éjjel egyek voltunk mi a kéjjel. Könyvespolcon szégyenkezve elpirult a Kámaszutra.

Szerelmünknek gyümölcse lett, rózsásarcú leánygyermek. Kissárkányok is születtek, három- öt- és hétfejűek. Lettek jó játszó pajtások.

Szomorú az öreg király. Unokája zabigyerek, az emberek háborognak, zsarnokságot kiáltanak. Szavát vissza nem vonhatja, törvényt meg nem változtatja. Lemondott hát a trónjáról, tegyem, amit jónak látok.

Itt a vége.

Itt a vége?

A mesének sosincs vége. Mindig lesznek új királyok, olykor bölcsek, olykor dölyfek, zsarnokok és nagyravágyók, szelídek és népbarátok.

Királylányok, szépek, csúnyák. Kényeskedők, kedveskedők. De mind szerelemre várnak.

És jön egy királyfi tán…

Sárkányok is újak jőnek. Őtfejűek, hétfejűek. Néha lepkét kergető egyfejű.. Gonoszok és jóságosak. Néha kicsit tűzokádnak. A sárkányok melegségre vágynak.

És a szerelem?

Már megint izzad a tenyerem…

Omnia vincit…