Efrájim Kishonról nem sokat tudtam eddig, így A házasságlevél című darabját sem ismertem. Tudom, illett volna, de egy félig művelt mérnök vagyok sajnos, jól tudom, de legalább minden előítélettől mentesen nézhettem a darabot a színházunkban.
Mielőtt rátérnék sajátnak vélt gondolataimra, nem hagyhatom ki, hogy ne idézzem kedvenc helyi kritikusomat:
„Jóllehet, Besenczi Árpád darabhoz fűződő korábbi kötődése, a markáns karakterek megformálására lehetőséget nyújtó családi történet eseményeinek humortól sem mentes közérthetősége, motiválta a zalai társulatot, hogy a szerző halálának tízedik évfordulóján műsorra tűzze Kishont Ferenc – Rónai András fordításában (1990) megjelent – komédiájának színpadra állítását.”
Igazán dicséretes, hogy műsorra tűzték a színpadra állítást.
„A feladatunk nyilván semmi más,
mint a könnyű, de igényes szórakoztatás.”
(KFT)
Mint az idézett dalsorokkal is jeleztem egy „nettó kommersz” (© Kukorelly Endre) előadást láthattunk, ami egyáltalán nem baj, bár nem szükségszerű.
A bonyodalmat a szülők hiányzó házasságlevele okozza, amelyre a lányuk esküvője miatt lenne szükség, illetve a vőlegény anyja, aki egy igazán rendkívüli asszony, ragaszkodik hozzá, hogy minden dokumentum rendben legyen, és a szülők most döbbennek rá, lehet, hogy ők hivatalosan nem is házasok, mert elindultak ugyan a rabbiátusra, de közbejött valami, és valaki megígérte, hogy elintézi, de lehet, hogy megfeledkezett róla.
Láthattunk egy jó ízléssel és jó humorérzékkel megrendezett előadást, enyhén karikírozott szerepekkel, és rengeteg poént. A közönség szinte végigneveti az előadást. Mert bármily furcsa is, ez egy olyan komédia, amely nem mentes a humortól.
Besenczi Árpád és Ecsedi Erzsébet elhiteti velünk, hogy huszonöt éve házasok.
Bár a darab hangsúlyosan Izraelben játszódik, mégis úgy éreztem, akár városunkban is játszódhatna. (Tudom, ezt más is leírta, de mielőtt olvastam volna is ezt gondoltam.) Multikulti? Vagy egyszerűen csak emberi?
Heppiend? Van!
Egy csodás véletlen folytán előkerül a házasságlevél, igaz nagyrészt fölöslegesen. A menyasszony lecseréli a vőlegényt. De hogy is tudni versenyezni egy szakbarbár statisztikus, aki tartózkodik az alkoholtartalmú italok fogyasztásától, sőt tartózkodik a szénsavtartalmú italok fogyasztásától, versenyezni egy traktorossal, aki szabadidejében Adlert olvas, és még jóképű is? És a szülők is rájönnek, házasságlevéllel vagy anélkül, még mindig szeretik egymást, és nem tudnának egymás nélkül élni, bármennyit zsörtölődnek is egymással.
Omnia vincit…