Vali nénivel tanulószobán találkoztam először, elsős középiskolásként. Hetente egyszer ő volt a felügyelő tanár. Alacsony, halk szavú nő volt, és feltűnően képtelen volt bármiféle kapcsolatteremtésre, ami egy tanár esetében végzetes hiányosság. Tanulószobán a felügyelő tanárok nem sokat foglalkoztak a fegyelmezésünkkel, olvastak, dolgozatot javítottak, vagy ha olyan hangulatban voltak, társalogtak velünk. Néha egy ilyen kötetlen beszélgetés többet adott sok hivatalos tanóránál. Amúgy a kötelezőnek szánt tanulás mellé bőven belefért a regényolvasás, egymással beszélgetés, torpedózás, amőbázás (verhetetlen voltam), sőt a snóblizás is. Vali néni esetében ez annyit változott, látszott rajta, őt még ez is zavarja, de az is, bármit csinálhatunk, ő semmit nem fog ellene tenni. Igazából azt hiszem nem éltünk vissza helyzettel, egy kicsit talán a szokásosnál is nagyobb volt az alapzaj, néha előkerült a kártya is, néhányan a teremben rágyújtottak. Ha következmények nélkül lehetett lázadni, már nem is volt érdekes.
A következő évben nem volt Vali néni. Pontos információink nem voltak, híre jött, hogy abbahagyta a tanítást, idegszanatóriumban van.
Harmadik osztályosok voltunk, amikor órarendünkbe bekerült az egy év biológia, amennyit akkoriban a műszaki szakközépiskolásoknak ebből a tárgyból tanulni kellett. Biológia tanárnak megkaptuk ez iskolába visszatérő Vali nénit. Mivel a biológia nekünk tényleg huszadrangú tárgynak számított, különösebben Vali nénivel sem foglalkoztunk. Amúgy elég rebellis osztálynak számítottunk az iskolában, sok tanár tekintette céljának, hogy betörjön bennünket, nem jártak sikerrel. Vali néni óráin legfeljebb egy kicsit volt nagyobb a rendetlenség az átlagnál, ami őt szemmel láthatóan zavarta. Annyira öntudatosak azért nem voltunk, hogy csak azért viselkedjünk jól, mert nem muszáj jól viselkedni. Tudott dolgozatot íratni és feleltetni is. Persze puskáztunk és súgásból éltünk, de félév végére mindenkinek volt legalább két jegye. Normális esetben természetes lenne, hogy a diákok dolgozatot írnak és felelnek, de hogy mennyire nem volt ez normális eset, akkor lett világos, amikor december közepén Vali néni idegösszeroppanást kapott és kiderült, van olyan osztálya, ahol a tanulók többségének egyetlen osztályzata sincs, egyszerűen nem voltak hajlandóak dolgozatot írni, vagy felelni.
Vali néni további sorsáról nem tudok, úgy tudom, a tanítást végleg abbahagyta.
Igazából sajnálom őt, de nem értem, annyira nyilvánvaló volt, hogy alkalmatlan a tanári pályára, miért kellet mindenáron erőltetni. Nem hiszem, hogy bármilyen sikerélménye lett volna. Ha csak kudarcok vannak, akkor miért?
