Munka, távházasság, egy kis obsidianos bölcselkedéssel.
1975.08.01. Ekkor kezdtem el dolgozni a budapesti MOM-ban. A kezdő fizetésem 2400 Ft. Akkoriban nagyjából mindenhol ekörül volt egy kezdő diplomás fizetése. Pici ekkor már egy éve dolgozott Zalában, Bakon, ott is lakott az Állami Gazdaság munkásszállóján. Zalaegerszegen még nem indult el a MOM, ezért kellett Pesten kezdenem a munkát. A cég bérelt IBUSZ szobát, amiért két évet kellett aláírni. Az ösztöndíjszerződés mellett ennek már nem sok jelentősége volt. Szerencsére sikerült megegyezni a céggel abban is, hogy fizetik az útiköltséget, így hétvégeken tudtunk találkozni. Pici hangjában egyre inkább éreztem a türelmetlenséget kettőnk jövőjével kapcsolatban, végül úgy döntöttünk, még valamikor ősszel összeházasodunk.
Annyi rossz házasságot láttam a környezetemben, hogy féltem tőle, nekünk sem fog sikerülni. A kiüresedett egymás mellett éléstől, a néma gyűlölködésen át, a rendszeres verekedésig minden előfordult. A jónak látszó házasságok nagy részénél is éreztem valami hamisságot, eljátszották a szüleik generációjától átvett szerepeket, de a megváltozott világban ezeknek már nem volt tartalmuk. – Nem akarok én most a modernitás filozófiai problémájával foglalkozni, nem is értek hozzá. :D Fontosak a hagyományok, sokszor lehet támaszkodni rájuk, – hagyomány nélkül olyan ingatag az ember, mint a hegedűs a háztetőn – de nem járhatunk állandóan mankóval a hónunk alatt, ha úgy érezzük, a tradíció gátol bennünket, hát szakítani kell vele. – Miután nem akartam semmilyen mintát sem követni, kettőnkön állt, hogy tartalommal töltsük meg a házasságunkat. Semmi újat nem találtunk ki, semmi különleges nem volt benne. Nem a minden kétséget kizáró bizonyosság keresése, csak bizalom. Nem behódolás, és nem uralkodás, csak egymásra figyelés. Nem patikamérlegen adagolva, mennyit kaptam, és mennyit adtam, önzetlenül adni, és gyanakvás nélkül elfogadni. Nem a környezet elvárásainak, hanem egymásnak megfelelni. Persze ezek csak szavak, és a gyakorlatban azért nem elvont teóriák alakították az életünket, és Pici azért szívesen játszotta a az elvárásoknak is megfelelő feleség szerepét. Bölcselkedés vége.
Úgy alakult, hogy a NOSZF előestéjén tartottuk az esküvőt. A bonyodalmakról itt írtam. Pici az esztergomi Fürdő Szállóba szerzett szakszervezeti beutalót, így odamentünk nászútra.
Közben Bakon kibéreltünk egy régi kis vályogházat, egy szobából és egy hozzáépített előszoba féléből állt. Az utóbbit használtuk konyhának. Pici még esküvő előtt megrendelte a bútorokat, elintézte az OTP kölcsönt, a nászútról hazatérve mentünk három markos rokon kíséretében kibérelve a gazdaság teherautóját, hogy akkor elszállítjuk, és akkor kiderült az a szekrénysor éppen nincs raktáron. Az áruház igazgatója végül elintézte, hogy egyet kihozzanak a bútorgyárból, egyik teherautóról a másikra rakodtunk. Egy használt olajkályhának már csak az apósom Zsigulijának csomagtartójában jutott hely, az adagolójának nem tetszett a fektetve szállítás, este nem tudtuk begyújtani. Pici még nem költözött ki a munkásszállóról, új otthonunk helyett ott töltöttük az éjszakét. Én másnap mentem vissza Pestre, várt a munka.
Néhány szót a munkáról. Első időben a legnagyobb gondot a napi nyolc óra eltöltése jelentette a munkahelyemen. Nyolc hónapot kellett Pesten dolgoznom. Ez elsősorban ismerkedés volt a gyárral. Volt egy tanfolyamszerű is, ahol a kezdő diplomásoknak bemutatták a cég tevékenységi köreit, gyártmányait és, ami a legfontosabb, milyen ügyben kihez fordulhatunk. A technológián dolgozó mérnököket három hónapra a forgácsoló műhelyekbe is lehelyezték, hogy közelebbről szerezzenek tapasztalatokat a lehetséges problémákról. Az egyik műhelyben legendákat meséltek egy egy éve már ott dolgozó, szintén zalaegerszegi ösztöndíjas kollégánk hülyeségeiről. Később ő lett Egerszegen az igazgató. A főnököm rendszeresen adott feladatokat is, az elvégzett munkáimat aztán berakta a fiókjába, aztán később ha találkoztunk, néha mondta, melyiket adta ki gyártásba.
Folyt
