Mianmar. A különös szellemek országa

Kamasz koromban még sok útleírást olvastam, aztán leszoktam róla. Változott (mondhatjuk úgy is, beszűkült) az érdeklődési köröm. A tévében bemutatott úti filmekkel is egyre kevésbé tudtak versenyezni a könyvek. És hát a nagy utazók egyáltalán nem biztos, hogy mesterei a szavaknak is.

Most is csak azért vettem a kezembe, mert egyik blogtársunk – ardzsuna (Galamb Gábor) – írta, és nem bántam meg.

Mianmar. A különös szellemek országa

Nem sokat tudtam eddig Mianmarról. Tudtam, hogy régebben Burmának hívták, tudtam, hogy katonai kormányzat van, tudtam U Thantról, nagyjából tudtam hol helyezkedik el földrajzilag. Ennyi.

A szerző alaposan felkészült úti céljából. Megismeri a célország történelmét, kultúráját, szokásait, és ezt a tudást átadja olvasóinak is. Nemcsak száraz leírásokat kapunk. Egy-egy nevezetességet  amolyan megtörténhetett volna történetekkel próbál közelebb hozni hozzánk. Lényegüket tekintve meg is történtek, a szerző csak hozzá teszi a fantáziáját, hogy életszerűen adja vissza.

Persze lehetetlen feladat szavakkal leírni egy látnivalót, de felkeltheti az érdeklődésünket, hogy egyszer mi is megnézzük, szaporítva ezzel meg nem valósuló álmainkat.

Lehet úgy utazni egy országban, hogy csak a látnivalókkal törődünk, és észre sem vesszük az ott élő embereket. Ardzsuna nem ilyen utazó.

Egy ilyen rövid út során persze majdnem lehetetlen, mégis nekem azok a könyv legérdekesebb részei, amelyekben bepillantást nyerhetünk a mianmari emberek életébe.