Majdnem. Ha a macskák nem is, a nézők fáztak. Persze aki előrelátó volt, és plédekbe burkolózva ült, az nem annyira.
Majdnem. Ha a macskák nem is, a nézők fáztak. Persze aki előrelátó volt, és plédekbe burkolózva ült, az nem annyira.
Macskák a Zete stadionban. Nem akartuk megnézni, kedvünk lett volna hozzá, de már láttuk is, a jegyeket is drágának találtuk, és egy félbeszakadt szentmargitbányai Traviata óta erős fenntartásaim vannak a szabadtéri előadásokkal kapcsolatban. Nem igazán szerencsés, ha az időjárás a főszereplő, hát ha még fizetünk is érte. Szentmargitbánya legalább annyival sportszerűbb volt, hogy ott a szereplők is ugyanúgy áztak, mint a nézők.
Születésnapi meglepetésként kaptuk a jegyeket. Nem maradt más dolgunk, mint reménykedni a jó időben. A délutáni zápor ránk ijesztett, már abban is kételkedni kezdtünk, lesz- e egyáltalán előadás. Szerencsére csak egy egészen rövid, átfutó zápor volt.
Kapunyitás az előadás kezdete előtt másfél órával. Helyfoglalás érkezési sorrendben, így ott voltunk kapunyitáskor, sikerült is jó helyet találnunk, közelebbről és többet láttunk a színpadból, mint amikor a Madáchban láttuk, de így már az előadás kezdete előtt végig kellet ülni másfél órát. Közben kémleltük az eget, ahol újra sötét felhők tornyosultak, de csak a finálé alatt kezdett el cseperészni, „de mintha mindegy volna, el is állt.”
Az előadás felülmúlta a várakozásomat. Semmivel nem maradt el a kőszínházi előadástól, csak a körülmények voltak mások.
