Tegnap Zorán koncerten voltunk a Városi Sportcsarnokban.
Tegnap Zorán koncerten voltunk a Városi Sportcsarnokban.
Nem túl sokat hallottam eddig élőben. Ez volt talán a negyedik alkalom. Vagy a harmadik.
Szerintem a sportcsarnok nem igazán alkalmas koncert helyszínnek. Voltam már olyan rendezvényen, ami teljesen élvezhetetlen volt, de tavaly a Csík zenekar koncertjén meg tudták oldani, hogy nem volt semmi zavaró tényező. Most is bizakodtam.
A csarnok előtti téren zajlott a sörfesztivál, magunkat a tömegen átverekedve jutottunk a bejáratig. Még időben érkeztünk ahhoz, hogy jó helyet találjunk magunknak. Körülnézve megállapítottam, itt ismét visszhangosítás lesz. És sajnos nem tévedtem. Nem volt élvezhetetlen, de néha zavaró.
Nekünk így is jó?
„Szól már szól” – szólt az első dal, csak Zorán hangja nem szólt ekkor még igazán, csak valahonnan hátulról vagy alulról, de csak valami beállítási gond lehetett, a következőkben már ő is rendesen szólt.
Jó érzékkel váltogatták az új dalokat a közismert régebbi slágerekkel, alkalmat adva a zenekar tagjainak is tudásuk bemutatására. Horváth Kornélt egy hangszóló erejéig magára is hagyták a színpadon. Ezalatt volt legzavaróbb visszhang. Ha valaki nem tudná, a hang egy ütőhangszer. Az új dalok közül engem a következő fogott meg legjobban:
A koncerten nem Bíró Eszterrel énekelte Zorán, hanem a vokál egyik tagja lépett elő szólistává. A nevét nem azért nem írom le, mert nem tartom említésre méltónak, de nem jegyeztem meg, melyikük volt a három közül. Elnézést.
Szünet nélkül majdnem két és fél órát voltak színpadon, nem voltak üresjáratok, nem volt leülés, a hangulat folyamatosan emelkedett.
Utolsó ráadásként a Kóló hangzott el:
